Hende Csaba honvédelmi miniszter méltatta a budapesti zsidóság megmentőjének tartott Koszorús Ferencet a honvédtiszt emlékére tartott tudományos emlékülésen, pénteken Budapesten.
Koszorús Ferenc páncélosaival 1944. július 5-6-án meghiúsította az úgynevezett csendőrpuccsot, amivel akadályozni tudta a budapesti zsidóság deportálását.
Hende Csaba az emlékülést megnyitó előadásában arról beszélt: "egy magyar királyi honvédtisztre emlékezünk", aki egy rendkívül nehéz, "élére állított pillanatban" végrehajtott egy parancsot, amelynek végrehajtása nem volt magától értetődő, és ami komoly személyes kockázattal járt. A parancs végrehajtásának következtében százezrek élete menekült meg - hangsúlyozta a miniszter.
Álláspontja szerint a történelemtudománynak fel kell mutatnia példákat, köztük jó példákat is: azoknak a történetét, akik a legnehezebb időkben is teljesítették a kötelességüket, akkor is amikor ez halálos kockázattal járt. Akik túlláttak sorsukon, és mások sorsára, az ország sorsára is gondoltak - fűzte hozzá.
Hende Csaba szerint ugyanakkor fel kell mutatni a megvetendő példákat is. "Azokét, akik egy ideológiától elvakultan, vagy csak karriervágytól, haszonleséstől elvakultan gyilkoltak és áldozták fel egy ország sorsát."
Fel kell mutatni egy kort, amelyben két tömeggyilkos rendszer közé beszorulva felmorzsolódott előbb a magyar szabadság, majd a magyar állam is - hangoztatta. Ehhez nem legendákra van szükség, hanem a történelemre van szükség - tette hozzá.
A Koszorús Ferenc Emlékbizottság, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Hegyvidék Helytörténeti Gyűjtemény, a Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetsége által rendezett konferencián több történész idézte fel az 1944-es eseményeket, Koszorús Ferenc tetteit.
Koszorús Ferencet - aki 1899. február 3-án született Debrecenben és 1974. március 8-án hunyt el a virginiai Arlingtonban - Göncz Árpád köztársasági elnök 1991. március 15-én posztumusz vezérezredessé léptette elő.
A Bajcsy-Zsilinszky Társaság és a Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére 1992. november 6-án "Koszorús Ferenc és hős katonái emlékének, akik 1944. július 5-én és 6-án megakadályozták a budapesti zsidóság deportálását" szöveggel emléktáblát avattak a Dohány utcában, a zsinagógával szemben.
(MTI)