Készen kell állni arra, hogy minden kihívásra megfelelő választ adjunk -mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán, ahol száztizenkilenc végzős hallgató vehette át oklevelét hétfőn.
A miniszter szerint az elmúlt huszonöt évben nem volt példa arra, hogy "ennyire forrongott volna a világ". Minden órában változik az ukrán helyzet, naponta érkeznek aggasztó hírek Irakból, ahol hatalmas forgószél borogatja azt, amit az elmúlt évtizedben a szövetség a térség békéjéért és biztonságáért tett - fogalmazott.
Hende Csaba hangsúlyozta: készen kell állni akkor is, ha sem hazánk, sem a szövetség területét nem fenyegeti semmiféle támadás. A miniszter lenyűgözőnek nevezte annak a küldetésnek a nagyságát, amelyre a végzősök igent mondtak, amiért eddig dolgoztak és amire az életüket felteszik.
Kép letöltéseHozzátette: nem üres szó az a kifejezés, hogy "hazámat szolgálom", és arra kérte a tisztjelölteket, hogy szolgálják a hazájukat, a nemzetet ott és úgy, ahogy arra szükség van és lesz, ahogy kell és ahogy lehet. Felidézte: két éve a Kossuth téren sokan felkapták a fejüket, amikor azt mondta: nem tudjuk mit hoz a holnap, de készülni mindenre kell. Hozzátette: most a határainktól nem messze, a szomszédos országban polgárháború zajlik, ami elképzelhetetlen volt akárcsak egy évvel ezelőtt is.
Hende Csaba a végzősöknek azt mondta: a nemzetnek meg kell becsülnie ezt a szolgálatot, és előrevetítette, hogy nyugdíjig tartó pályát ígér nekik a magyar állam, a honvédségtől való esetleg kiválásuk esetén a közszférában. A miniszter szerint a rendőrséggel és a katasztrófavédelemmel közösen bevezetendő új életpályamodell tervezhető és kiszámítható jövőt jelent. A tisztjelölteknek azt is mondta: rájuk hárul az a feladat, hogy a szovjet haditechnika lecserélése után bevezessék az új fegyverrendszereket a saját szakterületükön.
Magyarországon a honvédtisztek képzését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj közösen végzi. Idén a száztizenkilenc végzős hallgató közül a legtöbben, nyolcvanan a had- és biztonságtechnikai mérnöki szakon szereztek oklevelet. A honvédtisztjelöltek közül tizennyolcan nők, közülük többen a légiközlekedéssel kapcsolatos képzésben vettek részt, négyen például katonai légiirányítóként szeretnének dolgozni a jövőben.
Kép letöltéseAz oklevélátadó ünnepségen Hende Csaba szablyát adott a végzősöknek, akik oklevelüket Patyi András rektor köszöntőjét követően Boldizsár Gábortól, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánjától, a beosztásba helyező parancsot és a tiszti váll-lapokat pedig Benkő Tibor vezérezredestől, honvéd vezérkari főnöktől vehették át.
Az új honvédtisztek eskütételét hagyományosan az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen, Budapesten, a Kossuth Lajos téren tartják.
(MTI)