A Magyar Honvédségnek a legjobb, a legkiválóbb fiatalokra van szüksége - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Fejér megyei székhelyen, október 10-én.
A Fejér Megyei Kormányhivatalban tartott előadást a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programról Benkő Tibor honvédelmi miniszter. Az eseményen Simon László Fejér megyei kormánymegbízott köszöntötte a meghívottakat. Mint mondta, a város, a megye múltja és jelene, a civilek és katonák közötti példaértékű együttműködés kötelez, ezért is támogatnak minden olyan programot, amely a Magyar Honvédség és a hazafias nevelés fejlesztésére irányul.
Benkő Tibor előadásában értékelte napjaink gyorsan és radikálisan változó biztonsági helyzetét. A terrorizmus, a migrációs válság, a keleti és a déli irányból érkező fenyegetettség, a hibrid hadviselés és a kibertérben zajló műveletek olyan kihívások elé állítják Magyarországot is, amelyre csak átfogó haderőfejlesztéssel lehet válaszolni. A kormány ezért indította el a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot, amely néhány éven belül a térség meghatározó, legmodernebb technikával felszerelt, lojális és kiválóan kiképzett katonákból álló haderejévé teszi a Magyar Honvédséget. A miniszter rámutatott: a haza védelme nemzeti ügy, amelyből mindenki kiveszi valamilyen módon a részét. „Törvény fogalmazza meg, hogy ez minden magyar állampolgár kötelessége. Mindenki azért dolgozik, hogy a saját területén gondoskodjon arról, hogy Magyarország, a magyar állam sikeres és eredményes legyen” – fogalmazott.
A tárcavezető elmondta, hogy a program középpontjában minden szempontból az ember áll. Ezért dolgozták ki azt az három pilléren nyugvó életpályamodellt, amely a kezdetektől garantálja a katona erkölcsi és anyagi megbecsülését. A haditechnikai megrendeléseknél is a katonák igényeit veszik elsősorban figyelembe, kezdve a digitális katona programmal, amely a legkorszerűbb eszközöket biztosítja számukra. Mint mondta, a komplex program ezen része a Magyar Honvédség valamennyi területét érinti. Rámutatott, hogy a kézifegyvereket már Magyarországon, a kiskunfélegyházi üzemben szerelik össze, ahol hamarosan a gyártás is megkezdődik. Benkő Tibor az innováció és az oktatás fontosságát is hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a kor követelményeivel lépést tartva kiberakadémiát alapítottak, hogy biztosítsák a kibertérben zajló fenyegetések elleni védekezéshez szükséges oktatást és kiképzést. Hozzátette, hogy a kiberműveletek már NATO-szinten is bekerültek a műveleti eljárások listájába.
A miniszter külön említette a fiatalok megszólításának szükségességét. Szólt arról a programról, amellyel az ifjú generációkat be tudják vonni a hazafias nevelésbe, a Honvédelmi Sportszövetségtől kezdve a honvédelmi táborokon, az ösztöndíjrendszeren és a Honvéd Kadét Programon át egészen a honvéd középiskolai rendszer továbbfejlesztéséig. „Nekünk a legjobb, a legkiválóbb fiatalokra van szükségünk. Az a fontos, hogy akik a sorainkban állnak, valóban úgy szolgáljanak, amint azt esküjükben megfogalmazzák: Magyarországot, a magyar állampolgárokat életük árán is megvédik” – húzta alá a miniszter. Ezzel kapcsolatban rámutatott az önkéntes tartalékos rendszer kiépítésére is. A tartalékos bázis nélkül elképzelhetetlen lenne egy hatékonyan működő Magyar Honvédség. Jelenleg majdnem kilencezren szolgálnak önként tartalékos katonaként, a cél az, hogy ez a szám a program végére húszezerre emelkedjen.
Székesfehérvár és a régió vonatkozásában a miniszter kifejtette: a település igazi katonaváros, nem volt kérdéses, hogy ott alakul meg a Magyar Honvédség Parancsnoksága, ahogyan az sem, hogy a Dunántúl önkéntes területvédelméért felelős MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred székesfehérvári központtal jött létre.
(honvedelem.hu)