Szükség van fiatalokra, szükség van önkéntesekre, miként 1848-ban, úgy most is. Mindenkinek meg kell találnia azt a módot, ahogyan a hazát a legjobban szolgálhatja – hangsúlyozta Benkő Tibor honvédelmi miniszter Szekszárdon, március 7-én.
A honvédelmi tárca vezetője, szekszárdi középiskolások, és a Honvéd Kadét Programban résztvevő diákok számára tartott előadásában úgy fogalmazott: szeretnénk, ha minél többen felsorakoznának a honvédelem ügye mögé.
„Minden magyar állampolgárnak kötelessége úgy gondolkodni, hogy hazánkért, értékeinkért áldozatot kell hozni. A katonák pedig hazánk boldogulásáért, ha kell, az életüket áldozzák” – mondta a miniszter. Hozzátette: az ország érdekeit nem csak fegyverrel lehet szolgálni, hanem becsületes, felkészült munkával, áldozatos odaadással is.
Benkő Tibor előadásában visszatekintett arra, hogy Tolna megye milyen szerepet játszott a haderő történelmében. Mint mondta: az élet már régen is a küzdelemről, a talpon maradásról és a függetlenségért vívott harcról szólt. Egy azonban biztos – szögezte le – a katonák mindig életüket áldozták a hazáért; a magyar ember, magyar katona hősiesen helyt állt minden korban. Az esetleges győzelem sosem rajtuk múlott – tette hozzá.
A jelen korról szólva Benkő Tibor kijelentette: a biztonsági környezet megváltozott, és minden nemzetnek kötelessége a saját védelméről gondoskodni. „Nem a NATO fogja megvédeni Magyarországot – annak ellenére, hogy a szövetség tagjai vagyunk. Ez téves elképzelés. Minden tagállam köteles olyan haderőt építeni és fenntartani, amely biztosítja a haza védelmét. Ezt a képességet ajánlhatjuk fel aztán NATO-nak” – közölte a miniszter. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a délszláv válság óta a Balkánon nincs igazi stabilitás, a béke törékeny, és jobbára a békefenntartó erőknek köszönhető.
„Saját szememmel láttam, hogy az egyik pillanatról a másikra kitörő háború, miként tette tönkre azt a térséget. Ezért kell felkészülnünk a védelemre, ezért kell modernizálni az önálló Magyar Honvédséget” – világított rá a tárca vezetője.
A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programmal kapcsolatban elhangzott: nincs a foglalkoztatásnak olyan szegmense hazánkban, ahol a haderő nincs jelen. A program középpontjában pedig a katona, az ember áll.
„Tudunk életpályát mutatni, bár a katonai hivatás kétségkívül nehéz. De nagyon szép” – szögezte le a miniszter. Kiemelte: alapvető fontosságú, hogy a katona erkölcsileg és anyagilag is az ország megbecsült tagja legyen.
Előadásában a honvédelmi miniszter kitért a már megvalósult, és tervezett haditechnikai eszközök beszerzésére, valamint szólt az önkéntes tartalékos rendszer kiépítésének fontosságáról, és jelenlegi helyzetéről is. Hallhattuk: a teljes haderő megújul, mégpedig a legmodernebb eszközök segítségével, mert ez az ország érdeke is.
A honvédelmi neveléssel kapcsolatosan Benkő Tibor úgy fogalmazott: a jelen kor felnőtt generációjának kell tiszta, világos utat mutatni a fiatalok számára. Minél szélesebb körben kell jelen lennünk a társadalomban; többek között a honvédelmi táborok, a honvéd kadét program, és a Honvédelmi Sportszövetség munkája útján. Aláhúzta: középiskolás tanulók részére is különböző ösztöndíjakat biztosít a tárca.
Az előadást követően Benkő Tibor kötetlen beszélgetés formájában válaszolt a honvéd kadétok kérdéseire, majd emléklapot adott át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó két szekszárdi diáknak, Janó Máténak, és Jákob Kristófnak.
Az előadás előtt a Honvéd Kadét Programban résztvevő diákok interaktív történelemórán vehettek részt, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum jóvoltából. Érdekesség, hogy a Szekszárdi Szakképzési Centrumban is egyre többen vesznek részt a honvéd kadét ágazati képzésben.
(honvedelem.hu)