Hende Csaba honvédelmi miniszter szorosnak nevezte a Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok légiereje közötti együttműködést, amelyet Colleen Bell amerikai nagykövet szerint is folytatni kell.

A miniszter és a diplomata pénteki, a kecskeméti légibázison tartott közös sajtótájékoztatóján Hende Csaba azt mondta: mindazokban a szakmai kérdésekben, amelyekről szó esett a megbeszélésen, kimutatható a szoros és szétválaszthatatlan együttműködés a magyar és az amerikai légierő között. Hozzátette, hogy igaz ez arra az együttműködésre is, amely a közvetlen légitámogatást illeti.

A miniszter hangsúlyozta: mindez a Gripen-programra is kiterjed, „hiszen a fegyverzet és különböző kiképzési tevékenységek nem képzelhetők el az Egyesült Államok segítsége nélkül”.

Kép letöltéseFotó: Galovtsik Gábor

„Igaz ez az együttműködés az előttünk álló és folyamatban lévő, a határainkon kívüli együttműködési feladatokra” - mondta a miniszter, és utalt a magyar légierő szlovéniai és balti államok feletti védelmi feladataira.

Hende Csaba beszélt arról, hogy a NATO-felajánlás részeként Magyarország, Olaszországgal közösen, 2014. október 4-étől folyamatosan részt vesz a szlovén légtér védelmében. Beszámolt arról is, hogy a balti államok hadseregei nem rendelkeznek harcászati repülőerőkkel, ezért a légtérvédelmi, légtérrendészeti feladatokat a szövetséges államok látják el a NATO-ba való belépésük óta. A magyar honvédség 2015 őszétől Gripen harci repülőkkel fogja ellátni négy hónapon keresztül a balti légtérrendészeti feladatokat, majd rotációban váltja a magyar gépeket a többi európai NATO-tagállam légiereje.

Kép letöltése

Colleen Bell rendkívüli fontosnak nevezte, hogy „megtekinthette repülés közben a magyar légierő képességeit az imitált elfogás során”. Kitért arra, hogy Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok légiereje és egyéb egységei is szorosan együttműködnek, ezt folytatni kell a jövőben is.

A nagykövet Hende Csaba és Ugrik Csaba dandártábornok, a Magyar Honvédség 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisa parancsnokának meghívására tett látogatást a légibázison. Colleen Bell az Amerikai Egyesült Államok felségjelzésével ellátott kis szállítógépen érkezett a kecskeméti légibázisra. A légtérben a szállítógépet két Gripen vadászgép kísérte, amelyek egy imitált elfogást hajtottak végre és a földre kísérték a nagykövetet szállító gépet.

Kép letöltése

A leszállás után Hende Csaba honvédelmi miniszter fogadta a gépből kilépő nagykövetet, majd bemutatta vendégének a légibázist.

(MTI)