A mai kor politikusainak is példát mutatott Tisza István egykori miniszterelnök a bátor és határozott kiállásával – mondta dr. Simicskó István honvédelmi miniszter október 30-án, pénteken, Budapesten, a Parlament Felsőházi termében tartott „Tisza István, két korszak határán” című konferencián.
A miniszter az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága által szervezett rendezvényen elmondta: Tisza István azon fontos történelmi személyek körébe tartozik, akik ismerték a legfontosabb parancsot: „mindent, mindig adj oda a hazádnak!” A jelleme egyik fontos tényezője volt a hazaszeretet a határozottsággal, a döntésképességgel és a bátorsággal kiegészülve. Ugyanakkor a kor, amelyben élt és dolgozott olyan súlyos kihívások elé állították, hogy – a miniszter szerint – nem hozhatott meg más döntéseket, mint amelyeket végül meghozott.
Simicskó István felidézte, hogy az egykori miniszterelnök még frontszolgálatot is vállalt az első világháborúban, hogy elsőkézből szerezzen tapasztalatokat. Ugyanakkor ez példamutatás is volt a kor politikusainak és bátor tett az emberek szemében – tette hozzá.
„Életével példát mutatott sokunknak, a ma politikusainak is például felelősségvállalásból és bátor kiállásból, s ezek azok a fontos emberi karakterjegyek, amelyek szerintem időtállóak kell, hogy legyenek” – mondta, hozzátéve, hogy erre kell oktatni a gyerekeket is. Szólt arról is, hogy most is egy „zavaros” időszakot élünk, ezért nagyon fontos a tisztánlátás, amiben a történészek sokat segíthetnek.
A tárcavezető rámutatott: az egykori miniszterelnök három merényletet is túlélt, végül a vértelen Őszirózsás forradalom egyetlen áldozata lett, amikor katonák végeztek vele a saját otthonában. „Azt hiszem, hogy ő maga is úgy érezhette, valahol sorsszerű volt ez, hiszen a karakteres kiállás sok esetben nem talál megértésre és a háború okozta traumák is nagyon feltorlódtak akkorra” – mondta, azzal együtt, a halála körül máig sok tisztázatlan kérdés van.
A rendezvényen mások mellett jelen volt dr. Boross Péter volt miniszterelnök, miniszterek és politikusok; a konferencia fővédnöke pedig Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt. Az előadók között szerepelt több tagja is a Magyar Tudományos Akadémiának, akik bemutatták például a Tisza Istvánt és ellenfeleit, az akkori magyarországi nemzetiségeket és a Nagy Háborúban betöltött szerepét.
(Honvédelmi Minisztérium)