Amit megtettek, önmagában érték volt: önfeláldozás, helytállás, bátor tett. A kötelességteljesítés biztos tudata adott nekik erőt, hogy szembe nézzenek a borzalommal, ami hozzátartozik a háború természetéhez – tisztelgett a hősök emléke előtt Kecskeméten Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
A csatákban elesett katonákra és a két világháború hősi halottaira, ártatlan civil áldozataira emlékeztek Kecskemét lakói május 28-án, csütörtökön, a református temetőben. „Nekünk, honvédeknek, mindig különösen fontos pillanat a hősök napi megemlékezés. Ilyenkor azok felé fordulunk, akik előttünk járták végig annak a hivatásnak az útját, amire mi magunk is elszántuk magunkat. Emlékezünk mindazokra, akik a hazáért harcolva adták oda életüket. Közülük sokak neve és története ismert, de többen vannak, akiknek helytállását, életét és halálát betakarta az a bizonyos, a harcokkal együtt járó köd és a feledés egyre inkább áthatolhatatlan pora. Fiúk, akik éppen most kezdték el az életet, férfiak, akiknek a vállán egy család gondja mellett a nemzet sorsa nyugodott – s velük együtt lányok és asszonyok, szerelmek, testvérek és anyák, akiknek a sorsa visszavonhatatlanul megváltozott szeretteik elvesztésével” – tisztelgett az elhunytak emléke Kun Szabó István vezérőrnagy.
A Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára ünnepi beszédében az Afganisztánban elhunyt hőseinkről is megemlékezett: „Nők és férfiak, akik egy évtizedek óta háborúban álló országban segítettek a béke útjainak megtalálásában: iskolákat és kórházakat építettek, kutakat fúrtak és bombákat hatástalanítottak, s ha kellett, harcoltak. Védték egymást, a nemzetiszín zászló alatt szolgáltak. Mindannyijukra emlékeznünk kell! Kérem önöket, hogy szeressék azokat, akik előttünk jártak és életüket adták azért, hogy ez a közösség, ez a város, ez az ország és ez a nemzet szabadon, jogainak birtokában élhessen. A legtöbb, amit számukra adhatunk, hogy megismerjük a sorsukat, s emlékezünk mindarra, amit eltűrtek és elhordoztak, legyőztek és elértek életükkel és halálukkal. Akkor is, ha a harcmezőn sikerre vitték a zászlót, s akkor is, ha önmagában a harc, az ellenállás ténye volt olyan siker, ami csak évtizedek múlva válhatott igazi győzelemmé. Szeressék őket, hogy ha arcukat és tetteiket el is takarja a feledés, áldozatuk megmaradjon!”
A hősök napja alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen részt vett - többek közt - Grécs György ezredes, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis törzsfőnöke és a 101. születésnapját július 10-én ünneplő Hegedűs Ferenc, egykori páncélos őrmester is. Igét szolgáltatott: Kuti József elnöklelkész. Az ünnepi műsorában felléptek: az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Debrecen Helyőrségi Zenekara (vezényelt: Kovács Róbert főhadnagy), a Kecskeméti Református Gimnázium fiúkara (vezényelt: Jámbor Zsolt), Hegedűs Zoltán, a Kecskeméti Katona József Színház művésze pedig Gyóni Géza Csak egy éjszakára című versével tisztelgett az elhunytak emléke előtt.
(Honvédelmi Minisztérium)