Az MH Egészségügyi Központ (MH EK) parancsnoki teendőinek átadás-átvétele alkalmából tartottak állománygyűlést július 3-án, pénteken Budapesten, a Honvédkórházban. A rendezvényen jelen volt Benkő Tibor honvédelmi miniszter, dr. Vidoven Árpád, a tárca közigazgatási államtitkára, valamint Szabó István honvédelmi államtitkár.

Benkő Tibor beszédében köszönetet mondott az intézmény dolgozóinak a vírushelyzet idején végzett áldozatos és példaértékű munkáért. A honvédelmi miniszter kiemelte: az elmúlt időszak bizonyította, hogy a szakértelem és a közös cél érdekében történt összefogás jelenti az MH Egészségügyi Központ és a Honvédkórház sikeres működésének alapját. A tárca vezetője emlékeztetett: azt a célt tűzték ki, hogy a Honvédkórházból mintakórházat hoznak létre. A miniszter hangsúlyozta: a tudás, a szakértelem és az elhivatottság együttesét ötvözve kell tovább dolgozni a kitűzött célok elérése érdekében, és erre kérte fel az újonnan kinevezett orvosigazgatót is.

Kép letöltéseFotó: Szabó Lajos zászlós

Az MH EK Honvédkórház orvosigazgatói feladatainak ellátására prof. dr. Wikonkál Norbertet, a Magyar Tudományos Akadémia doktorát nevezték ki, aki beszédében hangsúlyozta: a nagy múltú intézmény kiváló alapokra épült és az itt dolgozók szakértelme hazai és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő. A gyakorló orvosi praxisból érkező új orvosigazgató három fő célja az ellátás minőségének javítása, a fenntartható gazdálkodás, valamint a megoldásközpontú és hatékony munkavégzés.

A rendezvényen megköszönték dr. Kun Szabó István vezérőrnagy, az MH EK parancsnokának az eddig végzett munkáját. A vezérőrnagyot a szolgálat érdekében – eredeti szolgálati beosztásának meghagyása mellett, az azok elvégzése alóli felmentéssel – a Köztársasági Elnöki Hivatal állományába vezényelték. A vezérőrnagy távolléte alatt a most kinevezett orvosigazgatót, prof. dr. Wikonkál Norbertet bízta meg helyettesítésével.

Kép letöltéseFotó: Szabó Lajos zászlós

Dr. Kun Szabó István beszédében visszatekintett hároméves munkásságára, és méltatta az értékes munkaközösséget, akikért érdemes volt szolgálni. Köszönetet mondott az intézmény minden dolgozójának azért a munkáért, amit parancsnoksága alatt végeztek.

(honvedelem.hu)