Centenáriumi bélyeget hozott forgalomba az első világháború kitörésének századik évfordulójára a Magyar Posta Zrt. a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeummal közösen.

Kun Szabó István vezérőrnagy, a HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára hétfőn a budai Várban felidézte: amikor száz évvel ezelőtt az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, napok alatt világméretűvé szélesedő háború vette kezdetét. A több mint négy éven keresztül tartó háborúban 10 millió katona esett el, 12 millió civil vált áldozatává, 660 ezer magyar katona soha nem tért haza.

Kép letöltéseMTI Fotó: Bruzák Noémi

A helyettes államtitkár hozzátette: 1914-ben egy korszak lezárult, számos megpróbáltatással és konfliktussal teli háborús időszak kezdődött. Mint kifejtette, a magyar katonák valamennyi hadszíntéren jelen voltak, ha a helyzet úgy kívánta "az utolsó emberig, az utolsó töltényig, puszta kézzel is harcoltak az ellenség ellen" - tette hozzá.

Kiemelte: az összes 1914 és 1918 között elesett és megsérült magyar katona emléke előtt tisztelgünk. Hozzátette: reméli, hogy a nagy háború kitörésének századik évfordulóján rendezett ünnepség rávilágítja a közvélemény és a média figyelmét történelmi emlékeink és értékeink megőrzésének kiemelt fontosságára.

Sárközy Ágnes, a Magyar Posta Zrt. kiskereskedelmi és üzleti támogatási igazgatója felidézte, hogy az első világháború idején is adtak ki bélyegeket, a hadisegély-sorozatot. A 2 filléres bélyeggel a hadikiadásokhoz járultak hozzá, valamint a hadiözvegyeket és -árvákat támogattak.

Kép letöltéseMTI Fotó: Bruzák Noémi

A háború kitörésének századik évfordulója alkalmából kibocsátott, 440 forintos alkalmai bélyeg fő motívuma egy első világháborús tiszti kitüntetéssor, az alnyomaton korabeli térképrészlet látható. Az alkalmi borítékon a Károly Csapatkereszt, a Sebesültek Érme és a Háborús Emlékérem elő- és hátlapjai láthatók.

A centenáriumi bélyeg - amelyet Szikits Péter fotóinak felhasználásával Kara György grafikusművész tervei alapján gyártottak - 250 ezer példányban jelent meg.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeumban rendezett ünnepségen bemutatták az I. világháborús tüzérségi lövedékek a győri Magyar Ágyúgyár lőteréről című hadiipari kamara-kiállítást is, valamint koszorút helyeztek el az I. világháborús emlékfalnál.

(MTI)