Washingtonban folytatta amerikai körútját Benkő Tibor, Magyarország honvédelmi minisztere március 27-én, ahol Steve Stivers kongresszusi képviselő és Joseph L. Lengyel vezérezredes, a Nemzeti Gárda parancsnoka mellett Magyarország Washingtonba akkreditált nagykövetével és a helyi magyar diaszpóra képviselőivel is találkozott.
A Steve Stiversszel, Ohio állam kongresszusi képviselőjével folytatott megbeszélés során szó esett a Magyar Honvédségben végbemenő történelmi jelentőségű fejlesztésekről, amelyek eredményeként hazánk a NATO elkötelezett tagjaként járul hozzá a térség regionális biztonságának növeléséhez. Mindketten elismerően szóltak az immár több mint 25 éves múltra visszatekintő együttműködésről, amely során magyar és ohiói katonák egymást támogatva tesznek meg mindent azért, hogy a békét biztosítsák a világ válságövezeteiben. Az együttműködés sikerét kiválóan példázza az Afganisztánban végrehajtott közel tízéves közös szerepvállalásunk, de Koszovóban magyar és amerikai katonák napjainkban is együtt küzdenek a térség biztonságának szavatolásáért.
A Pentagonban Benkő Tibor honvédelmi miniszter találkozott Joseph L. Lengyel vezérezredessel, a Nemzeti Gárda parancsnokával, akivel a NATO déli irányú stratégiájáról, a Nyugat-Balkán és Ukrajna helyzetéről tárgyalt. A megbeszélésen szó esett a védelmi együttműködési megállapodásról, a Magyar Honvédség és az Ohiói Nemzeti Gárda közös gyakorlatairól és kiképzési eseményeiről, valamint a migráció kérdéséről is. Utóbbi kapcsán Benkő Tibor kiemelte: az olyan kihívások, mint a terrorizmus elleni harc és a tömeges illegális bevándorlás folyamatos és állandó figyelmet igényelnek, de ma Magyarország az Európai Unió legjobban és leghatékonyabban védett külső határszakaszával rendelkezik.
Mindkét vezető egyetértett abban, hogy a hatékony együttműködést a katonai gyakorlatok garantálják a régióban. Mivel a Nyugat-Balkán biztonsági helyzete jelenleg stabil, de még törékeny, ezért a NATO és az EU katonai jelenléte továbbra is elengedhetetlen a térségben.
A hivatalos út következő állomása New York lesz, ahol az ENSZ védelmi minisztereinek tanácskozásán vesz részt Benkő Tibor honvédelmi miniszter, majd a New Yorkban élő magyarok képviselőivel is találkozik.
A honvédelmi tárca vezetője washingtoni programja során megbeszélést folytatott Szabó László nagykövettel, majd találkozott a helyi magyar diaszpóra képviselőivel is. Benkő Tibor tájékoztatójában részletesen szólt a Kormány aktuális célkitűzéseiről és az ezzel összhangban megvalósuló honvédségi fejlesztésekről. A tájékoztatót nagy érdeklődés övezte, majd az érintett témákban a résztvevők kérdéseket tettek fel a honvédelmi miniszternek, aki válaszaiban hangsúlyozta a külhoni magyar közösségek kiemelt jelentőségét és a velük való folyamatos kapcsolattartás fontosságát.
(Honvédelmi Minisztérium)