Horvátország és Magyarország egyetért abban, hogy fontos a Nyugat-Balkán stabilitása - mondta el az MTI-nek Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki csütörtökön Zágrábban folytatott tárgyalásokat horvát kollégájával, Ante Kotromanovic horvát nemzetvédelmi miniszterrel.
A magyar miniszter elmondta, hogy a tárgyalások során nagy figyelmet szenteltek Montenegró európai uniós csatlakozási esélyeinek, továbbá Macedónia ez irányú törekvéseinek. Hozzátette: egyetértettek abban, hogy a NATO bővítése indokolt ezen országok tekintetében.
„Beszéltünk az Iszlám Állam jelentette fenyegetésről, különös tekintettel a balkáni térségből oda harcolni jelentkező személyekről és azokról a problémákról, amelyeket ez okoz” – a magyar honvédelmi miniszter.
Kiemelte, hogy ismertette horvát kollégájával a szlovén légtérvédelemmel kapcsolatban eddig szerzett tapasztalatokat. Magyarország tavaly október 5-e óta az olaszokkal közösen látja el ezt a feladatot.
"Szót váltottunk a balti államok légterének védelméről, amelyet idén ősztől négy hónapon keresztül Magyarország lát majd el, ez elsősorban légi rendészeti tevékenységet, egyfajta felügyeletet, ellenőrzést jelent" - tájékoztatta az MTI-t Hende Csaba.
Hozzátette: megvitatták a közös pilótaképzés esélyeit is, és kitértek a tárgyalásokon a különleges műveleti erők közötti még szorosabb együttműködésre is.
Pénteken Hende Csaba miniszter és munkatársai ezeket az alakulatokat fogják meglátogatni Horvátországban, és egy bemutatón is részt vesznek.
(MTI)