„Feladatunk, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk azokra, akik vérüket áldozták hazánkért, nemzetünkért” - hangsúlyozta Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, február 6-án, csütörtökön, Budapesten, a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központban, az első világháborús hadisírok felújítását feldolgozó „Véres csaták után látnak édes álmot…” című dokumentumfilm bemutatóján.
Az áldozatos munkával megszerzett diploma és a fogadalomtétel egy egész életre szól – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter február 6-án, csütörtökön, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar végzős hallgatóit köszöntő ünnepi, diplomaátadó szenátusi ülésen.
A lengyel-magyar katonai kapcsolatok kiválóak, továbbfejlesztésüket az országaink közötti jó viszony mély történelmi gyökerei, az EU- és NATO-tagság, valamint az érdekeinket kölcsönösen szolgáló, regionális együttműködésben rejlő lehetőségek támogatják – jelentette ki dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter, miután udvariassági látogatáson fogadta február 6-án, csütörtökön Rajmund T. Andrzejczak vezérezredest, Lengyelország vezérkarfőnökét.
A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a város önkormányzatának közös rendezvényén adták át ünnepélyes keretek között tizenkét, a második világháborúban elesett magyar honvéd felújított sírját február 5-én, szerdán, a halászteleki köztemetőben. A megemlékezésen Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes is lerótta kegyeletét.
Olyan új biztonsági fenyegetések jelentek meg, amelyek befolyásolhatják és meghatározhatják a jövőben a Magyar Honvédség helyét és feladatát – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter évértékelő és feladatszabó értekezletén, február 4-én, kedden, Budapesten, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.
Az iraki helyzet stabil, a művelet befejezésére, a magyar katonák hazahívására nincs szükség - hangzott el azon a hétfői budapesti sajtótájékoztatón, amelyet az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonák helyzetéről tartottak honvédségi vezetők és a honvédelmi miniszter.
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkár január 31-én Varsóban találkozott a lengyel védelmi miniszter helyettesével, Paweł Woźnyval.
Az MH Altiszti Akadémián tett látogatást dr. Vidoven Árpád, a honvédelmi tárca közigazgatási államtitkára, dr. Korom Renáta jogi igazgatási helyettes államtitkár, valamint dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese január 29-én.
Együttműködési megállapodás aláírásával fűzte még szorosabbra az eddig is kiváló kapcsolatot a Honvédelmi Minisztérium és Kecskemét városa. A dokumentumot Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere írta alá a tárca Balaton utcai objektumában, január 30-án.
.
Honvédelmi miniszteri elismerést adott át Siklósi Gergely őrmester, aranyérmes párbajtőröző világbajnok részére Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára január 29-én, Budapesten, a tárca Balaton utcai objektumában.