Honvédelmi Minisztérium

Dr. Benkő Tibor

honvédelmi miniszter

Videók

A legfőbb cél a biztonság augusztus 20-án

A legfőbb cél a biztonság augusztus 20-án2015. augusztus 11.

Minden részt vevő szervezet kiemelt feladatának tekinti az augusztus 20-i ünnepség biztonságos lebonyolítását. A Magyar Honvédség még több feladatot kapott az államalapítás ünnepén − jelentették be az érintett szervezetek képviselői augusztus 11-én kedden, a Gellért-hegyen tartott sajtótájékoztatójukon.
Augusztus 20. - Az állami ünnep programjai

Augusztus 20. - Az állami ünnep programjai2015. augusztus 4.

A budapesti Kossuth téri honvédtisztavatás után augusztus 20-án az idén is lesz parlamenti nyílt nap, Magyar ízek utcája, a Várkert Bazárnál pedig egész nap családi programokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket. A szokásokhoz híven aratómenetet tartanak, megrendezik a Szent Jobb-körmenetet és az ünnepi programokat tűzijáték zárja.
Hadrendbe áll a medinai NATO-radar

Hadrendbe áll a medinai NATO-radar2015. július 14.

Szerdán hadrendbe áll a medinai háromdimenziós NATO-radar, amellyel teljessé válik a magyar légtérellenőrzés - jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden a medinai radarállomáson.
A honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak keresete is emelkedik július elsejétől

A honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak keresete is emelkedik július elsejétől2015. június 29.

Hende Csaba a Honvédelmi Minisztériumban tájékoztatta az ágazati érdekvédelmi és érdek-képviseleti szervezetek képviselőit a tárca közalkalmazotti állományának illetményemeléséről. A miniszter kiemelte: reméli, hogy a közalkalmazottak honvédelmi ágazati pótléka méltóképpen kifejezi a kormánynak a katonák mellett dolgozó közalkalmazottak iránti megbecsülését.
Stabil a Gripen-pilóta állapota

Stabil a Gripen-pilóta állapota2015. június 10.

Stabil állapotban a kecskeméti megyei kórházban ápolják azt a Gripen-pilótát, aki szerda reggel katapultált a város katonai repülőterén - jelentette be a honvéd vezérkar helyettes főnöke. Orosz Zoltán altábornagy elmondta: az első vizsgálatok szerint javítható a JAS-39 C Gripen repülőgép, amellyel pár perccel kilenc óra után szállt fel a tapasztalt Kádár Sándor őrnagy, aki kevéssel később jelezte, hogy többszöri próbálkozásra sem sikerült behúznia a gép orrfutóját.
Országszerte tartanak programokat március 15-én

Országszerte tartanak programokat március 15-én2015. március 10.

A nemzeti ünnep programjairól tartott keddi sajtótájékoztatón Kun Szabó István elmondta: szombaton a Parlament, március 15-én, vasárnap a Várkert Bazár és a Táncsics-börtön is ingyenesen látogatható lesz. Orbán Viktor miniszterelnök fél 11-kor mond beszédet a Múzeumkertben.
Már 14-én elkezdődik az állami ünnepségsorozat

Már 14-én elkezdődik az állami ünnepségsorozat2015. március 6.

Március 14-én már elkezdődik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából szervezett állami ünnepségsorozat: a Nyitott Parlament program keretében ingyenesen lehet látogatni az Országházat és megtekinteni a Szent Koronát - mondta Kun Szabó István.
Átlagosan ötven százalékkal emelkedik a katonák illetménye

Átlagosan ötven százalékkal emelkedik a katonák illetménye2015. január 27.

2015 legnagyobb feladata a katonai életpályamodell bevezetése - jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter az éves értékelő és feladatszabó vezetői értekezleten.
Szükség van a NATO-ra

Szükség van a NATO-ra2014. december 2.

Az "Egy új hidegháború megelőzése, a NATO szerepe a XXI. században - Az ukrán krízis, mint a NATO-orosz kapcsolatok változásának oka" című tanácskozáson Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a NATO erős szövetsége Észak-Amerikának és Európának, és ez nem változik.
Speciális computer tomográfot adtak át a Honvédkórházban

Speciális computer tomográfot adtak át a Honvédkórházban 2014. november 10.

Hende Csaba honvédelmi miniszter az átadás alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta: az úgynevezett SPECT/CT berendezéssel jelentősen javul a betegellátás, "hiszen aki időt nyer, életet nyer", a géppel lerövidül a betegség megállapítása és a gyógyítás kezdete között idő.
Ma is szuverenitásunk védelme a legfontosabb ügy

Ma is szuverenitásunk védelme a legfontosabb ügy2014. november 4.

1956 megmutatta, hogy legfőbb nemzeti értékünk és érdekünk a szuverenitás: az, hogy magunk dönthessünk és hogy magunk is döntsünk a sorsunk felett - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a nemzeti gyász emléknapján, a rákoskeresztúri Új köztemetőben tartott megemlékezésen.
Négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét

Négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét2014. október 27.

Négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét jövő júliustól - jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. A miniszter elmondta: a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók után a tűzoltóknál, a rendőröknél, a katonáknál, és a tervek szerint 2016-tól a köztisztviselőknél is bevezetik az illetményfejlesztéssel egybekötött életpályamodellt.
A tizenhárom honvéd tábornok vérbeli katona volt

A tizenhárom honvéd tábornok vérbeli katona volt2014. október 6.

Az Aradon kivégzett tizenhárom honvédtábornok vérbeli katona volt, kitűnően értették mesterségüket, személyesen adtak példát mindarra, amit elvártak embereiktől, a hazát szolgálták mindhalálig - emelte ki Hende Csaba honvédelmi miniszter, az aradi vértanúk emléknapján Budapesten, a Batthyány-mauzóleumnál mondott ünnepi beszédében.
Sikeresen zárult a Közös fellépés hadgyakorlat

Sikeresen zárult a Közös fellépés hadgyakorlat2014. október 2.

Az Öskü melletti kőröshegyi lőtéren tartott hadgyakorlat után tartott beszédében Hende Csaba honvédelmi miniszter azt mondta: az ország alapvető nemzeti érdeke, hogy jól felszerelt, megfelelően kiképzett, harckész nemzeti haderőt tartson fenn.
Megújult a Honvédkórház koraszülött intenzív részlege

Megújult a Honvédkórház koraszülött intenzív részlege 2014. szeptember 8.

Hende Csaba honvédelmi miniszter adta át a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (MH EK) koraszülött intenzív centrumának (PIC) korszerűsített orvostechnikai eszközparkját hétfőn. Az eseményen Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár is beszédet mondott.
Csak elkötelezett, jól kiképzett honvédek képesek tenni a hazájukért

Csak elkötelezett, jól kiképzett honvédek képesek tenni a hazájukért2014. augusztus 20.

Csak elkötelezett, a szakmájukat jól értő, jól kiképzett, fegyelmezett honvédek képesek érdemben tenni a hazájukért - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a honvédtisztjelöltek ünnepélyes, augusztus 20-i eskütételén szerdán a fővárosi Kossuth Lajos téren, a Parlament épülete előtt.