Igazságügyi Minisztérium

dr. Varga Judit

igazságügyi miniszter

Fotók

Megfelelő jogi környezet kell a befektetőknek

Megfelelő jogi környezet kell a befektetőknek2014. november 12.

Megfelelő jogi környezetre van szükség ahhoz, hogy a Magyarországon befektető külföldi cégek biztonságban érezzék magukat – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter 2014. november 12-én az Országházban, az amerikai kereskedelmi kamarával (AmCham) kötött stratégiai megállapodás ünnepélyes aláírásakor.
Kiállják az alkotmányosság próbáját a bankokról szóló jogszabályok

Kiállják az alkotmányosság próbáját a bankokról szóló jogszabályok2014. október 1.

Mindenben ki fogják állni az alkotmányosság próbáját a devizahitelekkel kapcsolatos jogszabályok – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter 2014. szeptember 30-án egy Pécsen tartott lakossági fórumon.
Trócsányi László kultúránk alkotmányban betöltött szerepéről

Trócsányi László kultúránk alkotmányban betöltött szerepéről2014. szeptember 15.

Az igazságügyi miniszter avatta fel 2014. szeptember 12-én a Brunszvik-Beethoven Rendezvényszervező Központ és Könyvtár új épületét a Fejér megyei Martonvásáron.
Trócsányi: a kormány az áldozatok pártján áll

Trócsányi: a kormány az áldozatok pártján áll2014. szeptember 10.

A kormány az áldozatok pártján áll, arra törekszik, minél hatékonyabban segítsen a bűncselekményeket elszenvedőkön – jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter 2014. szeptember 9-én Szegeden.
Trócsányi László átadta a Deák Ferenc-díjat

Trócsányi László átadta a Deák Ferenc-díjat2014. szeptember 8.

Trócsányi László miniszter átadta az 1992-ben alapított Deák Ferenc-díjat Zlinszky János professzornak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara volt dékánjának és Kilényi Gézának, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusának 2014. szeptember 8-án.
Trócsányi László Sárospatakon mondott ünnepi beszédet

Trócsányi László Sárospatakon mondott ünnepi beszédet2014. augusztus 20.

Augusztus 20-a üzenete az, hogy egyszerre vagyunk magyarok és európaiak - hangoztatta az igazságügyi miniszter Sárospatakon, a Rákóczi-várban megtartott ünnepségen.
Az Igazságügyi Minisztérium az emberek boldogulásáért kíván dolgozni

Az Igazságügyi Minisztérium az emberek boldogulásáért kíván dolgozni2014. június 18.

Az Igazságügyi Minisztérium vezetői és munkatársai éreznek egyfajta társadalmi felelősséget: a minisztérium a jogalkotásban, a nemzetközi kapcsolatokban az emberek boldogulásáért kíván dolgozni – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter azon a budapesti sajtótájékoztatón, amelyen bemutatta a tárca államtitkárait 2014. június 18-án.
Trócsányi László

Trócsányi László2014. június 6.

Az igazságügyi miniszterjelölt közlése szerint a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés biztosan maradni fog, a halálbüntetés bevezetésének viszont nincs realitása.