Igazságügyi Minisztérium

dr. Varga Judit

igazságügyi miniszter

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Az Igazságügyi Minisztérium közleménye

Igazságügyi Minisztérium, 2014. szeptember 12. 16:53

Az Igazságügyi Minisztérium annak kapcsán, hogy a Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezve 2014. szeptember 12-én felfüggesztette az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank magyar állam elleni keresetének együttes tárgyalását a következő közleményt adja ki.

Trócsányi László levele az Alkotmánybíróságnak

Igazságügyi Minisztérium, 2014. szeptember 11. 15:43

A devizahitelesek megsegítését célzó törvény alapján indított egyik perben a bíró felfüggesztette az eljárást és normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól. Az igazságügyi miniszter 2014. szeptember 11-én megküldte a testületnek a tárca ezzel kapcsolatos álláspontját, amelyben kifejtette a törvény alkotmányossága melletti érveit.

A kormány az áldozatok pártján áll

Igazságügyi Minisztérium, 2014. szeptember 9. 10:27

A kormány az áldozatok pártján áll, arra törekszik, minél hatékonyabban segítsen a bűncselekményeket elszenvedőkön – jelentette ki Trócsányi László igazságügyi miniszter 2014. szeptember 9-én Szegeden.

Igazságügyi szakértők ünnepélyes eskütétele

Igazságügyi Minisztérium, Igazságügyi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2014. szeptember 8. 15:37

Szeptember 5-én esküt tettek a közelmúltban névjegyzékbe vett szakértők az Igazságügyi Minisztérium dísztermében.

Trócsányi László átadta a Deák Ferenc-díjat

Igazságügyi Minisztérium, 2014. szeptember 8. 11:50

Trócsányi László miniszter átadta az 1992-ben alapított Deák Ferenc-díjat Zlinszky János professzornak, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara volt dékánjának és Kilényi Gézának, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusának 2014. szeptember 8-án. Közlemény.

Az Igazságügyi Minisztérium közleménye

Igazságügyi Minisztérium, 2014. szeptember 5. 14:38

Az Igazságügyi Minisztérium annak kapcsán, hogy a Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezve 2014. szeptember 5-én felfüggesztette az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet magyar állam ellen indított peres eljárását, a következő közleményt adja ki.

Patyi Gergely: a mediáció „azonnali, feltétlen és teljes jóvátételt nyújthat”

Igazságügyi Minisztérium, Igazságügyi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2014. szeptember 4. 15:48

A magyarországi jogrendszerben talán a büntetőjogi közvetítésnek van a legnagyobb szerepe és jövője – mondta Patyi Gergely, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára 2014. szeptember 4-én Keszthelyen, a mediációról rendezett nemzetközi konferencián. Hozzátette: ez az egyetlen olyan jogintézmény, amely "azonnali, feltétlen és teljes jóvátételt nyújthat" a bűncselekménnyel, szabálysértéssel okozott kár esetén.

Az Igazságügyi Minisztérium miniszteri biztosai

Igazságügyi Minisztérium, 2014. szeptember 3. 19:04

Négy miniszteri biztost neveztek ki az Igazságügyi Minisztériumban (IM). Trócsányi László igazságügyi miniszter erről szóló utasításai a Hivatalos Értesítő 2014. szeptember 3-i, szerdai számában jelentek meg.

Megfelelő érveléssel elháríthatók a kritikák

Igazságügyi Minisztérium, 2014. augusztus 26. 20:11

A Magyarországot érő kritikákat – például az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban – megfelelő érveléssel el lehet hárítani – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter 2014. augusztus 26-án.

A kormány felkészült a devizahitelesek védelmére

Igazságügyi Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2014. augusztus 22. 13:24

A kormány felkészült a devizahitelesek védelmére – mondta Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek 2014. augusztus 22-én.