Igazságügyi Minisztérium

dr. Varga Judit

igazságügyi miniszter

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Pártokon felül állnak az új jelöltek

Igazságügyi Minisztérium, 2016. november 17. 16:07

Az Alkotmánybíróság (Ab) négy betöltetlen helyére jelölt szakemberek pártokon felül állnak, függetlenek – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter 2016. november 17-én az MTI-nek adott telefonos interjúban.

Konkrét eredményei vannak a visegrádi együttműködésnek

Igazságügyi Minisztérium, 2016. november 17. 15:14

Konkrét eredményei vannak a visegrádi együttműködésnek, ugyanakkor nagyon sok lehetőség van a fejlődésre, különösen a gazdaság területén – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) rendezett 2016. november 17-i kerekasztal-beszélgetésen. A résztvevők egyetértettek abban: a visegrádi együttműködés fontos az egész Európai Unió számára.

Az új polgári perrendtartásról tartott előadást Völner Pál

Igazságügyi Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2016. november 11. 19:11

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára megnyitóbeszédet mondott a 28. Közép-Európai Közjegyzői Kollokviumon 2016. november 11-én. A szakmai rendezvény központi témája az új polgári perrendtartás volt.

Esztergom is részt vesz a Modern városok programban

Igazságügyi Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2016. november 10. 17:47

Esztergomban is megkezdődött a Modern városok program beruházásainak egyeztetése a kormánnyal – mondta Völner Pál (Fidesz–KDNP), a térség országgyűlési képviselője 2016. november 10-én Esztergomban, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a város önkormányzata által szervezett gazdaságpolitikai fórumon.

Egyszerűsödik a civil szervezetek és egyesületek bejegyzése

Igazságügyi Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2016. november 10. 15:37

A civil szervezetek és a cégek nyilvántartásával összefüggő eljárások módosításáról és gyorsításáról szóló javaslatot az Országgyűlés 2016. november 10-i ülésnapján ismertető Völner Pál, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára expozéjában hangsúlyozta, hogy mindenkinek joga van szervezeteket létrehozni és azokhoz csatlakozni, az elmúlt évek jogalkalmazói visszajelzései viszont azt mutatták, hogy a civil nyilvántartási törvényben szabályozott eljárás nehézkes és hosszadalmas, ami veszélyezteti az alaptörvényben is garantált egyesülési jog gyakorlását.

Csökken a bürokrácia

Igazságügyi Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2016. november 10. 15:36

Völner Pál, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára a jogi segítségnyújtásról szóló törvény módosításáról szóló expozéjában az eljárások egyszerűsítését, a bürokrácia csökkentését nevezte a négy területen változtató javaslat céljának az Országgyűlés 2016. november 10-i ülésnapján.

A kártérítési keresetek hatékonyságának növelése a cél

Igazságügyi Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2016. november 10. 12:15

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára 2016. november 10-i országgyűlési felszólalásában úgy vélte, a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvényjavaslat elfogadása szükséges ahhoz, Magyarország eleget tegyen a versenyjogi kártérítési uniós irányelv átültetésére vonatkozó kötelezettségének. Hozzátette: emellett az előterjesztés a vállalkozások terheit csökkentő, így bürokráciacsökkentést elősegítő fúziós szabályokat is tartalmaz.

Fokozott szerepvállalásra volt szükség az energiapiacon

Igazságügyi Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2016. november 10. 12:13

Völner Pál, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvényjavaslat vitájának zárszavában reagált az MSZP-s felvetésekre az Országgyűlés 2016. november 10-i ülésnapján.

Fejlődik a számviteli törvény szerinti beszámolók letétbehelyezésének, illetve közzétételének módja

Igazságügyi Minisztérium, 2016. november 10. 10:30

Az IM Céginformációs Szolgálata 2016. december 1-jét követően az Online Beszámoló Űrlapkitöltő Rendszeren keresztül fogadja a letétbehelyezés, illetve közzététel céljából benyújtott beszámolókat.

A migrációs jelenség igazi kihívás

Igazságügyi Minisztérium, 2016. november 9. 13:11

Igazi kihívásnak nevezte a migrációs jelenséget az egész világra nézve az igazságügy-miniszter a Modernkori népvándorlás, avagy a migráció komplex megközelítése című, a Belügyi Tudományos Tanács által szervezett nemzetközi konferencián 2016. november 9-én.