RSS feliratkozás

Fotók

Megnyílt a felújított József Attila Emlékhely

Megnyílt a felújított József Attila Emlékhely2015. április 11.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át a felújított József Attila Emlékhelyet a fővárosban a költő születésének 110. évfordulóján, a költészet napján. Fotók: Bartos Gyula
Szijjártó Péter megnyitotta a kazanyi főkonzulátust

Szijjártó Péter megnyitotta a kazanyi főkonzulátust2015. április 10.

Szijjártó Péter megnyitotta a magyar főkonzulátust az oroszországi Kazanyban. A külgazdasági és külügyminiszter az eseményt követően úgy nyilatkozott: Magyarország érdeke, hogy Oroszországgal pragmatikus, eredményes, egymás és a nemzetközi jog tiszteletén alapuló együttműködést folytasson. Fotók: Kovács Márton KKM
2018-ra négysávos autóút köti össze Egert az M3-assal

2018-ra négysávos autóút köti össze Egert az M3-assal2015. április 10.

Orbán Viktor miniszterelnök Egerben Habis László polgármesterrel írt alá megállapodást a város fejlesztéséről. Fotók: Botár Gergely
Kaptárkő nap Szomolyán

Kaptárkő nap Szomolyán2015. április 10.

Kaptárkő napot tartottak pénteken Szomolyán, ahol a földművelésügyi miniszter Európában egyedülállónak nevezte a magyarországi kőkultúrát, és azt hangsúlyozta, hogy rá kell irányítani a figyelmet a több ezer éves, máig rejtélyes kaptárkövekre.
Az Apollo Tyres Hungary gyöngyöshalászi alapkőletételi ünnepsége

Az Apollo Tyres Hungary gyöngyöshalászi alapkőletételi ünnepsége2015. április 10.

Az Apollo Tyres Hungary gyöngyöshalászi beruházása 975 család megélhetését biztosítja. Az alapkőletételi ünnepségén Orbán Viktor azt hangsúlyozta: modernizálni kell Magyarország oktatási rendszerét annak érdekében, hogy a fiatalok használható tudáshoz jussanak.
Fotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség.
Átadták a Bábolnai Ménesbirtok fedeles lovardáját

Átadták a Bábolnai Ménesbirtok fedeles lovardáját2015. április 9.

A Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok Kft. Ölbő-pusztai telephelyén csütörtökön átadták a felújított fedeles lovardát és a régi kocsiszín helyén kialakított szociális épületet. Fotók: Pelsőczy Csaba
Orbán Viktor: az ajkai sikerre alapozva kérem az emberek bizalmát

Orbán Viktor: az ajkai sikerre alapozva kérem az emberek bizalmát2015. április 9.

Veszprém megyei látogatása során Orbán Viktor megállapította: Ajka egy sikertörténet, hiszen itt mindössze három százalékos a munkanélküliség, ebben a sikerben a helyiek munkája, a helyi városvezetés és a kormány segítő politikája is benne van. A miniszterelnök Sümegre, Szigligetre és Tapolcára is ellátogatott. Fotók: Árvai Károly
Ötoldalú miniszteri találkozó Budapesten

Ötoldalú miniszteri találkozó Budapesten2015. április 7.

Az egész térség energiabiztonságát, versenyképességét növeli a régió országainak együttműködése - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten azt követően, hogy kezdeményezésére az Országházban tanácskozott a görög, a macedón és a szerb külügyminiszter, továbbá a török EU-ügyi miniszter a térség energiaellátásáról.
Vízkelety Mariann az IM új államtitkára

Vízkelety Mariann az IM új államtitkára2015. április 7.


Kormányzat
Igazságügyi Minisztérium
Hírek
A jogi szakvizsga kérdését is vizsgálja majd Vízkelety Mariann

Igazságügyi Minisztérium és intézményei

Hírek
A miniszter
Háttérintézmények
Államtitkárok
A helyettes államtitkárok
Közérdekű adatok
Elérhetőségek
Miniszteri biztosok
Igazságügyi információk

Államtitkárságok

Közigazgatási Államtitkárság
Parlamenti Államtitkárság
Európai Uniós és Nemzetközi Igazságügyi Együttműködésért Felelős Államtitkárság
Igazságügyi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság

A jogi szakvizsga kérdését is vizsgálja majd Vízkelety Mariann
2015. április 7. 15:04

A jogi szakvizsga kérdését is vizsgálni fogja Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium új, igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki a szakvizsgarendszer átvilágítása után javaslatot tesz majd a kormánynak – közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter 2015. április 7-én Budapesten.
Glattfelder Béla a sümegi fejlesztésekről tájékozódott

Glattfelder Béla a sümegi fejlesztésekről tájékozódott2015. április 2.

Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár sümegi látogatása során a tavalyi év végén lezárult programok eredményeiről, és a sümegi vár jövőbeli fejlesztési terveiről tájékozódott. Sümeg turisztikai vonzereje az elmúlt négy évben jelentősen nőtt, a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma 68%-kal emelkedett. Fotók: Árvai Károly
Ősztől 278 kormányablakban háromszáz ügyet lehet majd intézni

Ősztől 278 kormányablakban háromszáz ügyet lehet majd intézni2015. március 31.

A magyar közigazgatás az elmúlt százötven év legnagyobb átalakítását éli meg, amelynek következtében 2015 késő őszére csaknem kétszáz járás 278 kormányablakában legalább háromszáz ügyet tudnak elintézni a választópolgárok - hangoztatta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, amikor átadta a Fejér megyei Sárbogárd kormányablakát. Fotók: Árvai Károly
Felavatták az újraépített békéssámsoni templomot

Felavatták az újraépített békéssámsoni templomot2015. március 28.

A vidéki Magyarország értékmegtartó és értékgyarapító erejét erősítik az új templomok – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az újjáépített békéssámsoni templom felszentelésekor szombaton a Békés megyei településen. Fotók: Bartos Gyula
Magyar kulturális napokat tartanak Oroszországban

Magyar kulturális napokat tartanak Oroszországban2015. március 26.

Kulturális napokon mutatkozik be Magyarország az Oroszországi Föderáció területén: a programsorozat öt városban várja az érdeklődőket március 30. és június 30. között.