Külgazdasági és Külügyminisztérium

Szijjártó Péter

külgazdasági és külügyminiszter

Találatok száma:

Hírek

Az ukrán hatóságoknak garantálniuk kell a kárpátaljai magyarok biztonságát

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2018. március 8. 11:17

A külgazdasági és külügyminiszter Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével tárgyalt csütörtökön Budapesten; a tárcavezető szerint az ukrán hatóságoknak garantálniuk kell a kárpátaljai magyarok biztonságát.

Magyarország elkötelezetten támogatja a keleti partnerségi programot

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2018. március 7. 14:56

Magyarország elkötelezetten támogatja a keleti partnerségi programot, vagyis a korábban "keletieknek" minősített, az európai perspektíva mellett elkötelezett országok törekvéseit végig a lehető leghatározottabban támogatja - ezt tette világossá szerdán chisinaui látogatásán tárgyalópartnerei számára Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki telefonon nyilatkozott az MTI-nek.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa harcot hirdetett Orbán Viktorral szemben

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2018. március 7. 12:28

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az ENSZ emberi jogi főbiztosa harcot hirdetett Orbán Viktorral és a magyar migrációs politikával szemben, azonban a magyar kormány "felveszi a kesztyűt", megvívja ezt a harcot, és egyetlen illegális bevándorlót sem fog beengedni Magyarországra.

A cégek sikere azon múlik, hogy a termelést a digitalizációval hogyan kapcsolják össze

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2018. március 6. 17:59

A Magyarországon működő cégek sikere azon múlik, hogy a termelési tevékenységet a digitalizációval hogyan kapcsolják össze - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, Székesfehérváron, miután egyeztetést folytatott a városban működő legjelentősebb vállalatok vezetőivel.

Hazánk az autóipar európai fellegvára marad

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2018. március 6. 13:58

A mostani beruházás is biztosítja azt, hogy hazánk az európai autóipar fellegvára maradjon, pedig nem kicsi a verseny az új beruházásokért az egész kontinensen és világszerte - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter Székesfehérváron, az Arconic-Köfém Kft. 35 milliárd forint (137 millió dollár) értékű új, 17 ezer négyzetméteres gyártócsarnokának alapkőletételi ünnepségén.

Szijjártó Péter a közlekedési összeköttetésekről tárgyalt a román közlekedési miniszterrel

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2018. március 6. 11:08

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közlekedési összeköttetésekről egyeztetett Lucian Sova román közlekedési miniszterrel kedden Budapesten.

Veszélybe kerülnek a munkahelyek, ha nem Magyarország a legbiztonságosabb Európában

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2018. március 5. 15:51

Máshova viszik a külföldi befektetők a jó fizetést és megélhetést kínáló munkahelyeket, ha Magyarország nem marad meg Európa legbiztonságosabb országának - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon az MTI-nek hétfőn müncheni tárgyalásai szünetében.

A bérek emelkedése nem hátráltatja a versenyképességet

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2018. március 2. 15:33

A bérek emelkedése nem hátráltatja a versenyképesség fenntartását, miként korábban az is bebizonyosodott, hogy a gazdasági növekedés és a pénzügyi egyensúly is összeegyeztethető - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, a Járműipari Konferencián.

A V4-nél nincs szorosabb és hatékonyabb együttműködés az EU-ban

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2018. március 2. 13:06

Az Európai Unióban nincs szorosabb és hatékonyabb szövetség a közép-európai országok együttműködésénél, a V4-nél - értékelt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az Országházban.

Nagy-Britannia az egyik legfontosabb szövetségese Magyarországnak

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2018. március 2. 12:41

Nagy-Britannia az egyik legfontosabb szövetségese Magyarországnak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután brit kollégájával tárgyalt.