Külgazdasági és Külügyminisztérium

Szijjártó Péter

külgazdasági és külügyminiszter

Találatok száma:

Hírek

A magyar kormánynak a magyar emberek a legfontosabbak

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2017. március 9. 13:07

A magyar kormánynak a magyar emberek a legfontosabbak, az ő biztonságuk, és nem az, hogy a biztonságos országokból érkező illegális bevándorlók törvénytelen úton bejussanak Magyarországra és szabadon mozogjanak - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-vel.

Magyarország és Olaszország együtt lép fel a nemzetközi biztonság érdekében

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2017. március 8. 17:19

Budapest és Róma szoros szövetségei egymásnak, távol áll ugyan egymástól a két ország álláspontja a migráció értékelésében, de együtt lépnek fel a nemzetközi biztonságért, mind a nyugat-balkáni térség stabilitása, mind a terrorizmus elleni küzdelem érdekében - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek Rómában szerdán az olasz kollégájával, Angelino Alfanóval való találkozója előtt.

Szijjártó Péter kitüntette a mentés vezetőit

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2017. március 8. 10:34

Ezüst emlékplakettet adott át szerda reggel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Veronában azoknak, akik a magyar autóbusz január 20-i szerencsétlensége után részt vettek a mentésben és az áldozatok megsegítésében.

Olyan megállapodás kell, amellyel nem lesznek rosszabbak a magyar-brit kapcsolatok

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2017. március 7. 18:31

Olyan megállapodásra van szükség Nagy-Britannia és az Európai Unió között, amelynek révén nem lesznek rosszabbak Magyarország és Nagy-Britannia kapcsolatai - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az Európa egy Brexit után című tanácskozáson.

Be kell látni, hogy mára a kereszténység lett a legveszélyeztetettebb vallási közösség

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2017. március 7. 13:49

Be kell látni, hogy mára a legveszélyeztetettebb vallási közösség a keresztény közösség lett, hiszen a vallásuk miatt világszerte meggyilkolt emberek 80 százaléka keresztény - hangsúlyozta az MTI-nek Genfből telefonon nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ülésével párhuzamosan a témának szentelt rendezvényen vett részt.

Magyarország támogatja az európai védelmi együttműködés megerősítését

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2017. március 6. 15:43

Magyarország támogatja az európai védelmi együttműködés megerősítését - jelentette ki Szijjártó Péter az európai uniós tagországok külügy- és védelmi minisztereinek találkozója alkalmából hétfőn Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján.

Magyarország a lehető legnagyobb vízumkedvezményeket adja meg a török üzletembereknek és gazdasági szereplőknek

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2017. március 3. 12:26

Magyarország a lehető legnagyobb vízumkedvezményeket adja meg a török üzletemberek és gazdasági szereplők számára, miután Törökország korábban bevezette a magyar állampolgárok részére a vízummentességet - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Ankarában az MTI-nek.

Új dimenzióba léphet a magyar-török kereskedelem

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2017. március 3. 12:10

Kilencpontos tervet fogadott el a magyar-török vegyesbizottság pénteken zárult ülésén Ankarában, amelynek végrehajtásával a két ország közötti kereskedelmi forgalom "új, minőségi dimenzióba" léphet - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Ankarában az MTI-nek.

Washington továbbra is számíthat Budapestre a terrorizmus elleni küzdelemben

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2017. március 2. 19:56

Az Egyesült Államok továbbra is számíthat Magyarországra a terrorellenes küzdelemben és a NATO európai lábának megerősítésében - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon nyilatkozva csütörtökön, miután telefonon tárgyalt Rex Tillerson amerikai külügyminiszterrel.

Hat területen támogatja Budapest Szarajevó integrációját és fejlődését

Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2017. március 2. 19:11

Hat pontban összefoglalható diplomáciai és gazdasági támogatást nyújt Magyarország Bosznia-Hercegovinának az ország fejlődése érdekében - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon csütörtöki szarajevói látogatása alkalmával.