A jelenlegi körülmények között a befelé fordulás a lehető legrosszabb válasz, amelyet adhatunk a kihívásokra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Dialógus Kína és a Közép-Kelet-Európai Politikai Pártok Között című konferencián, csütörtökön Budapesten.
Dr. Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár 2016. október 2-6. között hivatalos látogatást tett a Szudáni Köztársaságban.
Az illegális bevándorlásnak jelentős gazdasági kockázata van egész Európában, a külső határ megvédése nélkül fennáll a kockázata a schengeni övezet "borulásának", márpedig az övezet fennmaradása a magyar és a német gazdaságnak is érdeke - hangsúlyozta Szijjártó Péter.
A magyar-bajor gazdasági kapcsolatok jól alakulnak, Bajorország jelentős hatással van a magyar gazdaság teljesítményére - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a magyar-bajor gazdasági vegyes bizottság 19. ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten.
Grúziának már régen meg kellett volna kapnia a vízummentességet az Európai Uniótól és Magyarország károsnak tekint minden olyan törekvést, amely ezt meggátolja - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Afganisztán megsegítésére rendezett nemzetközi adományozó értekezlet alkalmával az MTI-nek szerdán Brüsszelben nyilatkozva.
Nekünk 3,3 millió magyar véleménye a fontos - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel, arra reagálva, hogy a svéd igazságügyi miniszter kilátásba helyezte: országa bírósághoz fordul, ha Magyarország nem fogad vissza menedékkérőket.
Dr. Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár 2015. október 4-én Szudán Észak-Darfur tartományának fővárosában, El-Fásirban ünnepélyes keretek között, a kormányzó jelenlétében átadta a magyar Bán Manufacturing Support Kft. által kiépített utcai közvilágítási rendszert.
Afganisztán megsegítésére 5 millió euró értékű kötött, hosszú lejáratú, alacsony kamatozású, kedvezményes hitelkeretet hoz létre Magyarország - jelentette be Szijjártó Péter az Afganisztán megsegítésére rendezett nemzetközi adományozó értekezlet szünetében Brüsszelben, a magyar sajtó képviselőinek nyilatkozva.
A szoftverfejlesztő Cloudera erősíti közép-európai jelenlétét, a meglévő budapesti irodájának alapterületét növeli, és a jelenlegi 100 magyar munkavállalói létszámot 275 százalékkal bővíti a közeljövőben - jelentette be Mike Olson, a globális technológiai cég stratégiai igazgatója kedden, Budapesten.
Barátiak a magyar-holland kapcsolatok, és erre lehet építeni az EU jövőjét érintő vitákban is - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Bert Koenders holland külügyminiszterrel egyeztetett.