Külgazdasági és Külügyminisztérium

Szijjártó Péter

külgazdasági és külügyminiszter

Videók

A székesfehérvári GalvanPlastik Kft. az Exim félezredik ügyfele

A székesfehérvári GalvanPlastik Kft. az Exim félezredik ügyfele2014. december 9.

A műanyag fröccsöntéssel és galvanizálással foglalkozó székesfehérvári GalvanPlastik Kft. forgóeszköz finanszírozási szerződést kötött a Magyar Export-Import Bank (Exim) Zrt.-vel, így annak ötszázadik ügyfele lett.
Néhány éven belül megduplázható a szoftverexport

Néhány éven belül megduplázható a szoftverexport2014. december 3.

Az infokommunikációs vállalatok termelik a GDP 10-12 százalékát, a szektor exportjának döntő része azonban hardver, a szoftver és szolgáltatás részaránya csak 10 százalék, a cél a hozzáadott érték arányának javítása – mondta Dr. Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) budapesti konferenciáján.
Exportösztönző program indul a kisvállakozások támogatására

Exportösztönző program indul a kisvállakozások támogatására2014. november 27.

Exportösztönző programot indít a kormány az exportképes árukat és szolgáltatásokat előállító kis- és közepes vállalkozások (kkv) támogatására - mondta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára a tárca által szervezett sajtóbeszélgetésen, szerdán Budapesten.
A magyar kormány a nyitottság és átláthatóság pártján áll

A magyar kormány a nyitottság és átláthatóság pártján áll 2014. október 18.

A kormány és a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) teljes nyilvánosságot szorgalmaz az Egyesült Államok által meghozott beutazási tilalom ügyében - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombat délután Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
A gazdasági siker fontos alapja a magyar tulajdonú termelő tőke megerősödése

A gazdasági siker fontos alapja a magyar tulajdonú termelő tőke megerősödése2014. október 10.

A magyar gazdaság folyamatos fejlődésének egyik alapját jelenti a hazai tulajdonban lévő termelő tőke megerősödése - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Jász-Plasztik Kft. jászberényi telephelyén, a cég új akkumulátorgyártó üzemének avatóján.
Tízmillió eurós beruházással bővíti gyárát Nagykanizsán a Honeywell

Tízmillió eurós beruházással bővíti gyárát Nagykanizsán a Honeywell2014. október 6.

Tízmillió eurós beruházással bővíti nagykanizsai gyártóüzemét az amerikai Honeywell - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
A Wooshin Hungary Kft. alapkőletétele

A Wooshin Hungary Kft. alapkőletétele2014. október 3.

Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes nyilítkozott a kormany.hu-nak.
A külpolitika feladata hazánk gazdasági érdekeinek az érvényesítése

A külpolitika feladata hazánk gazdasági érdekeinek az érvényesítése2014. október 1.

Végleg és visszafordíthatatlanul lerakjuk az új magyar külpolitika alapjait, amelynek feladata Magyarország gazdasági érdekeinek a lehető legjobb érvényesítése a kialakult új világrendben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A tartós növekedés legfőbb összetevője az export

A tartós növekedés legfőbb összetevője az export2014. szeptember 30.

Magyarország 2014-ben már tartós növekedési pályára tud állni, a tartós növekedés legfőbb összetevője az export - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Exportexpanzió: hova, hogyan, kivel, mivel? című, a külpiaci lehetőségekről szóló konferencián, amelyet a Világgazdaság napilap rendezett kedden Budapesten.
Stratégiai megállapodást kötött a kormány a Magyar Cukor Zrt-vel és az Agrana-Juice Kft-vel

Stratégiai megállapodást kötött a kormány a Magyar Cukor Zrt-vel és az Agrana-Juice Kft-vel2014. szeptember 23.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány az osztrák Agrana élelmiszeripari csoport két magyarországi leányvállalatával, a Magyar Cukor Zrt.-vel és az Agrana-Juice Magyarország Kft.-vel. A szerződést Szabó László külgazdasági és külügyi államtitkár és Johann Marihart, az Agrana elnök-vezérigazgatója írta alá kedden Kaposváron, Magyarország egyetlen cukorgyárában.
A külpolitika feladata a magyar gazdasági érdekek érvényesítése

A külpolitika feladata a magyar gazdasági érdekek érvényesítése2014. szeptember 20.

A magyar külpolitikát meg kell újítani az új világrend követelményeinek megfelelően, így a külpolitika feladatának a magyar gazdasági érdekek érvényesítésének kell lennie - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter-jelölt kinevezés előtti bizottsági meghallgatásán szombaton az Országházban.
Pilótaképzési központ alapításáról írtak alá szándéknyilatkozatot Budapesten

Pilótaképzési központ alapításáról írtak alá szándéknyilatkozatot Budapesten2014. szeptember 19.

Egy debreceni pilótaképzési központ megalapításáról írtak alá szándéknyilatkozatot pénteken Budapesten a Külügyminisztérium, a Debreceni Egyetem, a Wizz Air és a Pharma-Flight cég képviselői.
Egymilliárd forinttal támogatja a kormány a csornai napelemgyár megépülését

Egymilliárd forinttal támogatja a kormány a csornai napelemgyár megépülését2014. szeptember 19.

Egymilliárd forinttal támogatja a kormány a csornai napelemgyár megépülését - jelentette be Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.
Az Apollo Tyres Magyarországon valósítja meg első európai zöldmezős beruházását

Az Apollo Tyres Magyarországon valósítja meg első európai zöldmezős beruházását2014. szeptember 17.

Az indiai Apollo Tyres Magyarországon valósítja meg első európai zöldmezős beruházását: mintegy 146 milliárd forintos befektetéssel Gyöngyöshalász közelében épül fel az Apollo gumigyár, amely 975 új munkahelyet teremt majd.
Csúcstechnológiát képviselő vállalat épít üzemet Miskolcon

Csúcstechnológiát képviselő vállalat épít üzemet Miskolcon2014. szeptember 16.

Csúcstechnológiát képviselő vállalat telepít egy teljes gyártófolyamatot Miskolcra - mondta Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, miután a magyar kormány nevében stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Takata japán autóipari céggel.
Szijjártó Péter előadása a Közgazdász-vándorgyűlésen

Szijjártó Péter előadása a Közgazdász-vándorgyűlésen2014. szeptember 4.

Szijjártó Péter előadása a Közgazdász-vándorgyűlésen Nyíregyházán.