Külgazdasági és Külügyminisztérium

Szijjártó Péter

külgazdasági és külügyminiszter

Videók

Hivatalosan is köszöntötték az American Airlines philadelphiai járatát Budapesten

Hivatalosan is köszöntötték az American Airlines philadelphiai járatát Budapesten2018. május 7.

Hivatalosan is köszöntötték a hét év után Budapestre visszatérő American Airlines philadelphiai járatát, amely nem sokkal 9 óra előtt szállt le a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ünnepségen azt mondta, az Egyesült Államokkal védelmi, kulturális kapcsolatokat is ápol Magyarország, de a gazdasági kapcsolatok a legerősebbek.
A magyar kormány továbbra is ellenáll a nemzetközi nyomásnak

A magyar kormány továbbra is ellenáll a nemzetközi nyomásnak2018. április 12.

A választás eredményét követően fokozni fogják a nemzetközi nyomásgyakorlást Magyarországgal szemben, de a kormány megújult erővel továbbra is ellenáll ennek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újságíróknak csütörtökön Dunakeszin. (Az MTVA felvétele)
Folytatni kell a magyar gazdasági sikereket

Folytatni kell a magyar gazdasági sikereket2018. április 5.

A hagyományos ipari korszakban elért sikereket a digitális forradalom után is fönn kell tartani, ennek érdekében adókedvezményekkel és támogatásokkal kell magyarországi beruházásokra ösztönözni a fejlett technológiát teremtő nagyvállalatokat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa harcot hirdetett Orbán Viktorral szemben

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa harcot hirdetett Orbán Viktorral szemben2018. március 7.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az ENSZ emberi jogi főbiztosa harcot hirdetett Orbán Viktorral és a magyar migrációs politikával szemben, azonban a magyar kormány "felveszi a kesztyűt", megvívja ezt a harcot, és egyetlen illegális bevándorlót sem fog beengedni Magyarországra.
A külügyminiszter szerdán sajtótájékoztatón arra reagált, hogy Zeid Raad al-Husszein megerősítette, hogy rasszistának és idegengyűlölőnek tartja Orbán Viktor miniszterelnököt.
A bérek emelkedése nem hátráltatja a versenyképességet

A bérek emelkedése nem hátráltatja a versenyképességet2018. március 2.

A bérek emelkedése nem hátráltatja a versenyképesség fenntartását, miként korábban az is bebizonyosodott, hogy a gazdasági növekedés és a pénzügyi egyensúly is összeegyeztethető - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, a Járműipari Konferencián.
Élelmiszeripari fejlesztés 150 új munkahelyet eredményez Zalaegerszegen

Élelmiszeripari fejlesztés 150 új munkahelyet eredményez Zalaegerszegen2018. március 1.

A tartósan 4 százalék feletti gazdasági növekedéshez szükség van az élelmiszeripar teljesítményére, ezért a kormány az ágazat egyik vezető magyar vállalatát, a Zalaco Sütőipari Zrt.-t 836 millió forint vissza nem térítendő készpénztámogatással segíti - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a cég beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján.
Magyarország kilép az ENSZ migrációs csomagjáról folytatandó tárgyalássorozatból, ha nem lesz pozitív elmozdulás

Magyarország kilép az ENSZ migrációs csomagjáról folytatandó tárgyalássorozatból, ha nem lesz pozitív elmozdulás2018. január 31.

Ha az ENSZ migrációs csomagjának első tervezetében nem lesz elmozdulás pozitív irányba, Magyarország álláspontja felé, elindítják Magyarország kilépési folyamatát a tárgyalássorozatból - mondta Szijjártó Péter sajtótájékoztatón.
Komoly külpiaci sikerekre nyílnak lehetőségek Sierra Leonéban

Komoly külpiaci sikerekre nyílnak lehetőségek Sierra Leonéban2018. január 30.

Sierra Leone átfogó gazdaságfejlesztési stratégiája egybeesik a magyar gazdaságpolitikai erősségekkel, ily módon komoly külpiaci sikerekre nyílnak lehetőségek az afrikai országban a magyar vállalatok számára - jelentette ki Szijjártó Péter a Sierra Leone-i kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatón.
Új szoftverfejlesztő központot hoz létre a Continental autóipari vállalat Budapesten

Új szoftverfejlesztő központot hoz létre a Continental autóipari vállalat Budapesten2018. január 30.

Száz mérnököt foglalkoztató új szoftverfejlesztő központot hoz létre a német Continental autóipari vállalat Budapesten, az 5,5 milliárd forintos beruházáshoz 1,37 milliárd forint támogatást biztosít a magyar kormány - jelentette be Szijjártó Péter.
Befejeződött a megbeszélés az EP-jelentés készítőjével

Befejeződött a megbeszélés az EP-jelentés készítőjével2018. január 9.

Befejeződött a keddi megbeszélés Judith Sargentini európai parlamenti (EP-) képviselővel, aki a magyar jogállamiság helyzetéről szóló jelentést készíti - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára.
A magyar V4 elnökség alkalmából rövidfilm készült a visegrádi együttműködésről

A magyar V4 elnökség alkalmából rövidfilm készült a visegrádi együttműködésről2017. december 5.

A Visegrádi Csoport 2017/18. évi magyar elnökségének megvalósításában résztvevő Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány megbízásából készült rövidfilm a Visegrádi Együttműködést mutatja be az elnökség magyar nyelvű mottója, a „V4 Közösen” jegyében.
Magyarország célja, hogy a térség legfőbb kínai exportőre legyen

Magyarország célja, hogy a térség legfőbb kínai exportőre legyen 2017. november 26.

Magyarországnak reálisan kitűzhető célja, hogy Közép-Európában Kína legfőbb exportpartnere legyen, és a Közép-Európába irányuló kínai befektetések vonatkozásában is vezető helyen szerepeljen - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.
Jelentős fejlődés előtt állnak a magyar-brazil gazdasági kapcsolatok

Jelentős fejlődés előtt állnak a magyar-brazil gazdasági kapcsolatok2017. november 17.

Jelentős fejlődés előtt állnak a magyar-brazil gazdasági kapcsolatok, ebben kiemelkedő szerepet játszik az, hogy Brazília a világ egyik legnagyobb, erőteljesen fejlődő országa, Magyarország és a V4 államok pedig az Európai Unió legnagyobb gazdasági növekedést felmutató régiója - mondta Magyar Levente a Magyar-Brazil Vegyes Bizottság 3. ülését követő sajtótájékoztatón.
Magyarország nem tudja támogatni Ukrajna integrációs törekvéseit

Magyarország nem tudja támogatni Ukrajna integrációs törekvéseit2017. október 27.

Magyarország nem tudja támogatni Ukrajna integrációs törekvéseit, ezért vétózta meg a NATO-Ukrajna bizottság decemberi ülésének összehívását - mondta Szijjártó Péter sajtótájékoztatón.
Új dimenzióba kell léptetni a magyar gazdaságot

Új dimenzióba kell léptetni a magyar gazdaságot2017. október 25.

Új dimenzióba kell léptetni a magyar gazdaságot, hogy az ország ne csak termelési, hanem Közép-Európa legvonzóbb kutatás-fejlesztési központja lehessen - mondta Szijjártó Péter az Itron új kiválósági központjának megnyitóján.
Elraboltak egy magyart Nigériában

Elraboltak egy magyart Nigériában2017. október 25.

A helyi és a német hatóságok megerősítették, hogy egy magyart is elraboltak a nigériai kalózók - közölte Szijjártó Péter. Hozzátette: a Külgazdasági és Külügyminisztérium minden konzuli és diplomáciai eszközt felhasználva, a Terrorelhárítási Központtal együttműködve dolgozik az ügy megoldásán.