Miniszterelnökség

Gulyás Gergely

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Találatok száma:

Hírek

Átadták a máriaremetei Gyarmati Dezső Uszodát

Miniszterelnökség, 2019. szeptember 30. 9:15

Átadták a főváros II. kerületében a máriaremetei Gyarmati Dezső Uszodát szombaton, a több mint hétmilliárd forintból megvalósított létesítmény, amely kedden nyitja meg kapuit, három medencével, több mint kétezer négyzetméternyi vízfelülettel szolgálja majd a lakosság és a gyereksport igényeit.

Információtechnológiával forradalmasítják a betonipart Alsózsolcán

Miniszterelnökség, 2019. szeptember 27. 9:52

Új termékcsoport gyártására készül az SW Umwelttechnik Magyarország Kft. alsózsolcai térkő gyára, a több mint 3 milliárd forint értékű beruházással további üzemcsarnokot létesítettek, amelyet csütörtökön adtak át, az üzemben a betonipartól távol álló technológiák integrálásán dolgoznak.

Balog Zoltán református lelkész kapta idén a Tőkés-díjat

Miniszterelnökség, 2019. szeptember 23. 13:19

Balog Zoltán református lelkész, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke, korábbi emberierőforrás-miniszter kapta idén a Tőkés-díjat, az elismerést az ünnepi istentisztelettel egybekötött nyilvános kuratóriumi ülésen adták át vasárnap a kisvárdai református templomban.

Átadták a nyírbátori járási hivatal új épületét

Miniszterelnökség, 2019. szeptember 19. 19:30

Átadták a járási hivatal új épületét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban csütörtökön.

Németországban is pozitív várakozás övezi az új Európai Bizottságot

Miniszterelnökség, 2019. szeptember 19. 19:28

Németországban is pozitív várakozással tekintenek az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság hivatalba lépésére - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartomány fővárosában, Düsseldorfban folytatott tárgyalásait értékelve.

Az állam és a kormány számára kulcsfontosságú a közszolgálati egyetem

Miniszterelnökség, 2019. szeptember 10. 16:31

A mindenkori magyar kormány és az állam számára kulcsfontosságú intézmény a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), amelyen a közszolgálatba jelentkezők jelentős részét, köztük a katonákat és a rendőröket képzik - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden az NKE tanévnyitóján.

Átadták a MOME új campusát

Miniszterelnökség, 2019. szeptember 7. 11:19

A kreatív ipar az egyik leggyorsabban fejlődő ágazat, amely jelentős mértékben hozzájárul a nemzetgazdaság növekedéséhez is, a MOME új campusa pedig európai szinten is jelentős beruházás a művészeti képzés területén - mondta el Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, a XII. kerület országgyűlési képviselője.

A kereszténydemokrácia egyértelmű értékválasztásra épül

Miniszterelnökség, 2019. szeptember 6. 12:08

A kereszténydemokrácia egyértelmű értékválasztásra épül.

Sportközpont épült a miskolci Lévay József református gimnáziumban

Miniszterelnökség, 2019. szeptember 2. 8:43

Uszodával, bel- és kültéri sportpályákkal épült meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület 630 diákot oktató miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon sportkomplexuma, amelyet ünnepélyes tanévnyitó keretében adtak át vasárnap.

A kormány 645 milliárd forinttal többet költ oktatásra 2020-ban, mint 2010-ben

Miniszterelnökség, 2019. augusztus 31. 16:04

A már elfogadott jövő évi költségvetés szerint a kormány 645 milliárd forinttal többet költ oktatásra 2020-ban, mint 2010-ben - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kárpát-medence református oktatási intézményeinek szombati közös tanévnyitóján, Pécsen.