Miniszterelnökség

Gulyás Gergely

Miniszterelnökséget vezető miniszter

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

A magyar közösség tagjaival is találkozott Takács Szabolcs kanadai tárgyalásai során

, 2016. február 2. 6:42

New York-i látogatása és tárgyalásai után Kanadában tárgyalt Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára, aki Torontóban és Ottawában nem csupán a kanadai kormány tagjaival találkozott, hanem részt vett vallásközi rendezvényeken, és találkozott a kanadai magyar közösség tagjaival is.

Közel 115 ezren látták a Csontváry-kiállítást

Miniszterelnökség, Örökségvédelmi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2016. február 1. 15:09

Utolsó látogatóit fogadta A magányos cédrus – Csontváry géniusza című tárlat 2016. január 31-én a Budai Várban. A volt Honvéd Főparancsnokság épületében rendezett nagyszabású életmű-kiállítás a tervezettnél egy hónappal tovább tartott nyitva, és több mint százezer látogatót vonzott. A kiállított képeket a napokban kezdik visszaszállítani a kölcsönzőknek, így Pécsre is.

Az első fél évben megkapják a pénzt a külhoni fiatal magyar vállalkozók

Miniszterelnök-helyettes, Nemzetpolitikáért felelős államtitkár, 2016. január 30. 12:16

Még az első fél évben megkapják a pénzt a külhoni fiatal magyar vállalkozók program nyertesei - mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

Állandó kiállítás nyílt a cecei Csók István Emlékházban

Miniszterelnökség, Örökségvédelmi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2016. január 29. 21:09

A Csók150 emlékév keretében megújult állandó kiállítás nyílt pénteken a Csók István Emlékházban, a Fejér megyei Cecén. A 2013-ban felújított családi kúria épületében a Csók-hagyatékból és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből összeállított tárlat kapott helyet.

Megünnepelte a közgyűlés Pest megye önálló régióvá válásának kezdeményezését

Miniszterelnökség, Európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkár , 2016. január 29. 13:12

Magyarország kezdeményezte Pest megye önálló régióvá válását az Európai Bizottságnál - ezt a megyei közgyűlés pénteki ülése előtt jelentették be. A kettéválasztás célja, hogy a Budapesthez képest kevésbé fejlett Pest megyére kedvezőbb európai uniós támogatási feltételek legyenek érvényesek 2020 után – mondta Vitályos Eszter.

Jó kormányzás a társadalmi jól-lét szolgálatában

Miniszterelnökség, Közigazgatási államtitkár, 2016. január 29. 12:04

Ezzel a címmel tartott előadást Dr. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára, a Civilkomp Alapítvány felkérésére, a Magyar Tudományos Akadémián. A nemzeti összboldogság és a közjó nyelvéről folytatandó társadalmi marketing kerekasztal-beszélgetésen többek között közgazdászok, marketing- és kommunikációs szakemberek, pszichológusok, agressziókutatók, PR-tanácsadók és személyiség-fejlesztő tanárok vettek részt.

Az erdőkárok helyreállítására nyílt forrás a Vidékfejlesztési Program keretében

Miniszterelnökség, 2016. január 29. 10:17

A Miniszterelnökség az erdőtüzek, vagy egyéb természeti katasztrófaesemények következtében károsult erdőpotenciál helyreállítására, több mint 6,7 milliárd forint értékű pályázati forrást nyitott meg 2016. január 28-án.

Magyarország Kelet-Közép-Európában más országoknál előbbre tart a holokauszt oktatásában

, 2016. január 29. 7:36

A holokausztra emlékező ENSZ-rendezvénysorozat zárónapján a világszervezet New York-i székházában panelbeszélgetést tartottak a holokauszt-oktatás helyzetéről és jövőjéről. A beszélgetés előadója Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára volt, aki beszédében a magyarországi helyzetre is kitért.

Bűnpártolást követ el az LMP

Miniszterelnökség, 2016. január 28. 18:16

A Hadházy Ákos által ma nyilvánosságra hozott, a híradások alapján négy évig rejtegetett hanganyag arra utal, hogy a politikus bűnpártolást követ el.

Az ENSZ-ben megemlékeztek az áldozatokról

, 2016. január 27. 19:46

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár nyitotta meg azt az ünnepséget, amellyel a világszervezet New York-i székházában szerdán megemlékeztek a holokauszt áldozatairól. Az ENSZ-közgyűlés központi megemlékezésén Takács Szabolcs európai ügyekért felelős államtitkár kiemelte a magyar kormány elkötelezettségét az antiszemitizmus elleni küzdelem mellett.