A vidéki vállalkozások az eddigieknél sokkal szorosabb stratégiai szövetségesei lesznek a kormánynak a következő időszakban – mondta a fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár a Kiskunmajsai Gazdaságfejlesztő és Munkahelyteremtő Egyesület csütörtöki ülésén.
Négy magyarországi tó kulturális látnivalóit népszerűsítő turisztikai kiadvány jelent meg az Örökség Kultúrpolitikai Intézet gondozásában. A 150 kiállítóhely és kulturális látnivaló Magyarország tavainál című kötetet L. Simon László mutatta be.
Hamarosan újra pályázatot hirdet a kormány a vidéki gazdaság és a lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások fejlesztésére. A pályázaton elnyerhető támogatás jelentősen segíti helyi közlekedés feltételeinek javítását – jelentette be Viski József agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár a tanyák fejlődési lehetőségeit elemző szakmai műhelykonferencián.
Az Európai Bizottság versenypolitikáért felelős biztosának a magyarországi reklámadóval kapcsolatos nyilatkozatával összefüggésben a kormány fontosnak tartja leszögezni azt, hogy párbeszédre törekszik, de kiáll Magyarország érdekeiért.
Jövő év végéig a kormány 7,9 milliárd forintot szán a Várnegyed rekonstrukciójára - közölte a Budai Vár megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testületének csütörtöki, második ülése előtt tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.
A nemzetpolitikai államtitkárság meghirdeti a Kárpát-medencei szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Programot, amelynek felhívásait március 15-én teszik közzé – jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár csütörtökön Budapesten.
Magyarország versenyképességének a javítására kell fordítani a 2014-2020 közötti költségvetési ciklusban rendelkezésre álló európai uniós forrásokat – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten.
A kormány változatlan formában fenntartja az Áder János köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött, a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatot - erősítette meg a törvényalkotási bizottság ülésén Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség államtitkára.
A kormány szerdán megtárgyalta a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmával összefüggésben benyújtott módosító javaslatokat - közölte Giró-Szász András.
Megtárgyalta a kormány a szakképzési feladatot ellátó köznevelési intézmények helyzetét - közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.