A jövőben is ingyenesen lesz használható a Megyeri híd - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap.
Lázár János miniszter részvételével átadták a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda bővítésével kialakított új élményfürdőt, a beruházásra félmilliárd forintot fordított az önkormányzat.
A Magyar Posta Zrt. új gépsort állított üzembe a budaörsi országos logisztikai központban a levélküldemények feldolgozásának modernizálására.
A kormány óriási lehetőségnek tartja az internetes konzultációt – hangzott el a Nemzeti Konzultáció Titkársága sajtótájékoztatóján, melyen Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő bejelentette: az InternetKon nevet viselő országos egyeztetésre 2015 tavaszán kerülhet sor.
A kormány európai szinten elismert szakértők bevonásával, az Országos Atomenergia Hivatalon belül nemzetközi tanácsadó testületet fog létrehozni - mondta el Lázár János az MTI-nek.
A magyar állam 1732 milliárd forintnyi uniós támogatást fizetett ki az idén december 18-ig a pályázóknak, ez az összeg már most meghaladja a tavaly elért 1708 milliárd forintos kifizetési rekordot - ismertette Vitályos Eszter európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár.
Építészeti ötletpályázatot hirdetett egy új kilátó terveinek elkészítésére a Velencei-tó és Térsége, a Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács és a VADEX Mezőföld Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. - jelentette be a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.
Nem az a célunk, hogy állami tulajdonú hitelintézeti rendszer jöjjön létre, hanem hogy több mint 50 százalékban hazai, magyar tulajdonú; szeretnék ha a magyar kézben levő bankok aránya 50 és 70 százalék között lenne - mondta Lázár János a Figyelőnek adott interjújában.
Aki gyűlöletet kelt, az arra számíthat, hogy a magyar jogrendszer nem hagyja annyiban tettét - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Zsidó Közösségi Kerekasztal szerdai ülése után újságíróknak.
Az új közbeszerzési szabályozás és a legfontosabb korrupcióellenes lépések kiemelt helyen szerepeltek a Miniszterelnökség által szervezett Nemzetközi Korrupcióellenes konferencia napirendjén.