Viski József, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a 2014-2020-as vidékfejlesztési programot mutatta be a Magyar Tudomány Ünnepe keretében szervezett nemzetközi szimpóziumon, Békéscsabán.
A Miniszterelnökség nagy hangsúlyt fektet épített örökségünk megújítására, mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Dobán a doba-somlóvári Erdődy-kastély parkjának rehabilitációjáról szóló sajtótájékoztatón.
Folyamatos munkánk életben tartani minden felnövekvő nemzedék éberségét és tisztességét, hogy a holokauszt soha többet ne történhessen meg - mondta L. Simon László kedden a Magyar Holokauszt 70 - veszteségek és felelősségek című kötet bemutatóján a Tom Lantos Intézetben.
„Az Európai Unióval kötött partnerségi megállapodásban deklaráltuk, hogy a fejlesztési források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítjuk, és nincs ez másként az agrár-vidékfejlesztés területén sem” – mondta Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Gong rádiónak adott interjúban.
A Miniszterelnökség pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkársága üdvözli a Fővárosi Törvényszék hétfői döntését, amellyel elutasította az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségnek (OTSZ) az integrációs törvény kapcsán indított kártérítési keresetét a magyar állammal és további öt alperessel szemben - közölte az államtitkárság az MTI-vel hétfőn.
Joggal tekinthetünk a fogyatékkal élő embertársainkra bajnokként – mondta Dr. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára hétfőn egy szolnoki rendezvényen.
Az ifjúságra 2010 óta nem problémaként, hanem intellektuális, morális és gazdasági erőforrásként tekintenek – Vidoven Árpád erről a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Külhoni magyar ifjúságkutatás - 2014 elnevezésű projektjének zárókonferenciáján beszélt pénteken, a Parlamentben.
Egy Rubens-tanítvány elveszettnek hitt Zrínyi-portréja mellett további mintegy száz műtárgy, fegyver, személyes tárgy idézi fel a 350 éve elhunyt Zrínyi Miklós alakját a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) pénteken megnyílt, Költő, hadvezér, államférfi című kiállításán.
Felavatták pénteken a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltára ólombetétes díszablakait és felújított műemlékbútorait, valamint leleplezték a székesfehérvári Ferenc József Nőnevelő Intézet egykori épületére visszahelyezett alapítótáblát.
A kormány nem tett le arról a szándékáról, hogy múzeumi negyedet építsen - jelentette ki L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára pénteken, más témában tartott sajtótájékoztatóján feltett kérdésre válaszolva.