Közigazgatási államtitkár

dr. Janó Márk

közigazgatási államtitkár

Közigazgatási államtitkár

Találatok száma: 10

Hírek

„A Szülőszállás Mindenkié”

Miniszterelnökség, Közigazgatási államtitkár, 2014. november 14. 10:39

A segítségnyújtás, az önkéntesség és az ingyenesség azok a fogalmak, amelyek ennek a kiemelten közhasznú szervezetnek a tevékenységét jelentősen meghatározzák – mondta Dr. Latorcai Csaba egy pénteki konferencián Pécsen.

Embermentés a vészkorszakban – konferencia a holokauszt 70. évfordulóján

Miniszterelnökség, Közigazgatási államtitkár, 2014. november 8. 11:19

Dr. Latorcai Csaba, Miniszterelnökség a kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg a holokauszt 70. évfordulója alkalmából megrendezett tudományos konferenciát szombaton, a budapesti Szent Margit Gimnáziumban.

A Miniszterelnökség segítségével elkezdődhet a szegedi zsinagóga felújítása

Miniszterelnökség, Közigazgatási államtitkár, 2014. október 31. 12:47

A holokauszt emlékév bojkottja véget ért - mondta a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken Szegeden. Latorcai Csaba ugyanitt arról is beszélt, hogy egymilliárd forintot szán a kormány a szegedi zsinagóga felújítására, a közvetlen életveszély elhárításához szükséges 150 millió forint pedig akár egy héten belül folyósítható.

Emlékművet avattak Kolozsváron a holokauszt 70. évfordulója alkalmából

Miniszterelnökség, Közigazgatási államtitkár, 2014. október 7. 18:00

A holokauszt 70. évfordulója alkalmából kétnapos megemlékezés tartanak Kolozsváron. A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház udvarán kialakított Emlékezés és Megbékélés Terének, valamint az Ártatlanság Emlékművének átadásán beszédet mondott Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára is. A rendezvény második napján nemzetközi tudományos értekezletre kerül sor.

Átadták a Mozgó Könyvek első könyves pultját Kőbányán

Miniszterelnökség, Közigazgatási államtitkár, 2014. október 4. 18:52

A Közkincs Egyesület kezdeményezése révén a X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor sétányon adták át 2014. október 3-án délután a Mozgó Könyvek első könyves pultját. Az ötletet kormányzati és önkormányzati támogatással sikerült célba juttatni. A rendezvényen beszédet mondott Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára is.

A kormány jelentős támogatást nyújt 2015-ben a magyarországi zsidó közösségek számára

Miniszterelnökség, Közigazgatási államtitkár, 2014. szeptember 24. 17:12

A kormány határozatban döntött arról, hogy a Magyar Holokauszt Emlékév keretében zsidó történelmi emlékeket újít fel és zsidó kulturális kezdeményezéseket támogat.

A kormány mindent megtesz a miskolci zsinagóga felújításáért

Miniszterelnökség, Közigazgatási államtitkár, 2014. augusztus 31. 20:14

A kormány mindent megtesz a miskolci zsinagóga felújítása érdekében - közölte a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára, miután bejárta a leromlott állapotú épületet.

Szervezetfejlesztés a Külügyminisztériumban 2013-2014

Külgazdasági és Külügyminisztérium, Közigazgatási Államtitkár, 2014. július 10. 17:13

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 33.979.000 Forint uniós támogatást nyert az ÁROP 1.2.18/A „Szervezetfejlesztési program államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek számára” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében.

Uniós támogatásból megújult a Konzuli Szolgálat tevékenységi körébe tartozó ügyek elektronikus kezelését szolgáló informatikai rendszer

Külgazdasági és Külügyminisztérium, Közigazgatási Államtitkár, 2014. június 30. 16:44

Az új Széchenyi Terv „Ágazati pályázat a közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítása” című pályázatának keretében a Külgazdasági és Külügyminisztérium 35 074 830 forint uniós támogatást nyert. A beruházásból az egyes ügyintézési folyamatokat biztosító informatikai rendszer működtetése és felügyelete vált hatékonyabbá, valamint lehetőség nyílt a több mint tíz éves szoftver alaptechnológia kiváltására.