A kormány által benyújtott, majd a parlamentben elfogadott törvénymódosítás értelmében 2018. január 1-től minden önkormányzat számára térítésmentesen biztosítottak a településrendezési tervek és településügyi dokumentumok elkészítéséhez szükséges digitális térképek és földhivatali adatok.

A települések ezzel a döntéssel méretük függvényében, felhasználási alkalmanként 300 000- 3 000 000 forint, a nagyvárosok 10-30 millió forint kiadástól mentesülnek. Budapest esetében a teljes közigazgatási területre vonatkozóan 90 millió forint, a megyei önkormányzatoknál pedig további 10-15 millió forint a megtakarítás.

Az ingyenes hozzáféréssel az alaptérképek minőségbeli javulása várható, hiszen a jövőben elkerülhető lesz a régi, elavult térképek felhasználása, illetve a csupán az érintett részterület megvásárlásából fakadó pontatlanságok is kiküszöbölhetőek lesznek.

A döntés a helyi vállalkozások elindításához szükséges településrendezési-és településszerkezeti terv és építési szabályzat készítése és módosítása során felmerülő önkormányzati költségeket is jelentősen mérsékli, ami az ipari és mezőgazdasági beruházások adminisztratív terheinek és költségeinek csökkentését is segíti egyben.

(Miniszterelnökség)