Az Építésügyi Műszaki Szabályozási Bizottság 2017. május 15-én az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. szentendrei tudásközpontjában tartotta alakuló ülését. A testületet az építésügyért felelős Miniszterelnökséget vezető miniszter hozta létre. Feladata az épített környezet létrehozásához és fenntartásához kapcsolódó építésügyi műszaki irányelvek kidolgozása.

Az építésügyi műszaki irányelvek a tervezési, építési és üzemeltetési tevékenység területére kiterjedő, jogszabály vagy szabvány által nem szabályozott, azokkal nem ellentétes követelményeket, tevékenységekre vonatkozó módszereket fogják tartalmazni. Kidolgozásuk és megjelentetésük a bürokrácia csökkentésével, az e-építés egyre szélesebb körre kiterjedő alkalmazásával és épített környezetünk megóvásának közösségi konszenzuson alapuló megvalósításával együtt az építésügy jelenleg folyó átalakításának egyik igen fontos eleme. A hozzáférhető és átlátható műszaki szabályozás azáltal, hogy egyértelművé teszi a tervezés, a kivitelezés és az épületfenntartás minőségi elvárásait, egyaránt hasznos az építési folyamat valamennyi résztvevője számára, sőt a lakosság számára is komoly segítséget jelent.

Kép letöltéseFotó: Miniszterelnökség

Az Európai Uniós tagságunkkal együtt jár az európai szabványok alkalmazására vonatkozó kötelezettség. Jelentős számú új szabvány, illetve szabvány-korszerűsítés kiadása késlekedik, ezáltal fontos területek maradhatnak szabályozatlanul.

A hazai vállalkozások számára versenyhátrányt jelentenek (a sokszor a külföldi termékgyártók lobbyérdekei mentén létrejött) uniós szintű szabályozások, továbbá a szabványok elérésének nehézkessége is bonyolítja munkájukat. A Bizottság elnöke, Füleky Zsolt helyettes államtitkár, az alakuló ülésén rögzítette, hogy az irányelvek nem versenytársai a szabványoknak, hanem a hazai sajátosságokra és a szabályozatlan területekre koncentráló, segítő szándékú, hasznos kiegészítő eszközök. Az építésügyi műszaki irányelvek közzététele honlapon, nyilvánosságot biztosító módon történik majd. Alkalmazásuk – a szabványokhoz hasonlóan – önkéntes, azonban a beruházó az adott projekthez vagy projektcsoporthoz kötelezően előírhatja alkalmazásukat.

(Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság)