Minisztériumok
Államtitkárságok
Videók
Az Európai Bizottság megindította az április 15. után benyújtott magyar fejlesztési számlák kifizetését, és bár az intézményrendszeri átalakítás brüsszeli vizsgálata még nem fejeződött be, a jelek szerint az EB rövid időn belül elfogadhatja azt, így hamarosan aláírható lesz a partnerségi megállapodás - közölte Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára hétfőn.
Budapest V. kerületi kormányablakának ünnepélyes megnyitásán Dr. Baltay Tímea kormányablakokért felelős helyettes államtitkár elmondta, az állampolgároknak jogos elvárásuk, hogy ügyeiket hatékonyan, gyorsan és egyszerűen intézhessék.
A vidékfejlesztésre fordítható uniós forrásoknak kifejezetten a munkahelyteremtés lesz a célja a következő hét évben, a kormány ennek jegyében rendezi át a támogatási gyakorlatot és rendszert.
Nem lesz avatóünnepsége a német megszállás áldozatai emlékművének - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az eseményen Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a történelmi egyházak közösségszervező tevékenységét méltatva elmondta: a kormány a következő hétéves uniós ciklusban a lehetséges 3-ról 0,9 százalékra kívánja csökkenteni a hétezer milliárd forintnyi támogatásból a projektlebonyolítási költséget, a fennmaradó összeget pedig erre a területre kívánja fordítani.
A Kárpát-medencei szakképzés lehet a következő év központi programja az óvodák, kisiskolák és a tehetséggondozás után - mondta Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerdán a Kárpát-haza Fejlesztési Fórumon, a Parlamentben.
Németh Lászlóné a kormany.hu-nak adott interjújában hangsúlyozta: az eddigi ismeretek alapján olyan súlyos szabálytalanságok történtek az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetnél, amelyek a személyes felelősségre vonás szükségességét is felvethetik.
A Kisebbségi Jogvédő Intézet (KJI) és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) által szervezett képzéssorozat ünnepélyes megnyitóján Wetzel Tamás, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára azt mondta, hogy a nyári egyetem egyik legfőbb feladata az ismeretek átadása, a fiatal jogászok szemléletének formálása.
Az Egyesült Államokban és Kanadában élő magyar származású fiatalokat, a ReConnect Hungary program ösztöndíjasait fogadta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár szerdán Budapesten, a parlamentben.
A kormánytisztviselők, a köztisztviselők munkáját köszönte meg Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkár Miskolcon hétfő este, a közszolgálati jogviszonyban állók törvényben meghatározott ünnepe, július elseje alkalmából.
A Norvég Alapokkal kapcsolatban Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatót tartott.
A Esterházy-kastélypark legnagyobb kiterjedésű részének, az úgynevezett Lés-erdőnek a helyreállításával kezdődött meg a kertrekonstrukció Fertődön. A 250 millió forintos fejlesztés révén tovább erősödik a térség kulturális-turisztikai vonzereje - mondta el L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára sajtótájékozatón szerdán Fertődön.
A megyei jogú városok 370 milliárd forintot kapnak gazdaságfejlesztésre - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének kaposvári sajtótájékoztatóján, a szövetségi közgyűlés első napján.
Áder János köztársasági elnök csütörtökön a Sándor-palotában átadta Vitályos Eszter Zsuzsanna, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkári kinevezését.
Megújult a nemzeti emlékhely a rákoskeresztúri Új köztemetőben, a 250 millió forintos felújítás mintegy két hektáros területet érintett. Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke a csütörtöki sajtóbejáráson elmondta: a felújítás a 298-as, a 300-as és a 301-es parcellát érintette, valamint a kiszolgálórészként funkcionáló 297-es parcellát, ahová 301 nyírfát ültettek.
Az Információs Hivatalt (IH) a mindenkori kormány központi szervezetében kell tartani - jelentette ki miniszterjelölti meghallgatásán Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerdán az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága előtt.