Pénzügyminisztérium

Varga Mihály

pénzügyminiszter

Találatok száma: 10

Beszédek, publikációk, interjúk

Marad, de csökkenhet a banki különadó

Pénzügyminisztérium, 2015. január 19. 10:15

A 2010 óta eltelt időszak adósságállomány-csökkentő politikája nélkül esélye sem lehetett volna a kormánynak, hogy a svájci jegybank döntése előtt meglépje a devizahitelek forintosítását – mondta a Napi Gazdaságnak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A tárcavezető lapunknak arról is beszélt, hogy marad a bankadó, de akár már a közeljövőben megállapodás születhet annak korrekciójáról, illetve a ciklus végére az egy számjegyű szja mellett bevezethetőnek látja a tíz százalékhoz közeli egykulcsos társasági adót is.

Hatékony receptet dolgoztunk ki a válság kezelésére

Pénzügyminisztérium, 2015. január 7. 14:25

Az elmúlt években arra törekedtünk, hogy gazdasági helyzetünk, kulturális és történelmi tradícióink alapján alakítsunk ki saját gazdasági programot, ami sikeres volt, hisz a magyar gazdasági növekedés ma erőteljesebb, mint amire bárki számított – nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Demokratának. Hazánk GDP növekedése ugyanis tavaly meghaladta a 3 százalékot, az államháztartási hiány a vártnál alacsonyabb, és a GDP-arányos államadósságot sikerült csökkenő pályán tartani. A tárcavezető kulcsfontosságúnak tartja a magyar bankrendszer megteremtését, mert így emelkedő pályára állíthatók a vállalkozások.

Kisebb hiány, magasabb növekedés

Pénzügyminisztérium, 2014. december 29. 10:42

A tervezettnél alacsonyabb lehet az idén az államháztartás hiánya: GDP-arányosan 2,6-2,7 százalék, s várha­tóan a december is többlettel zárul – jelentette ki a Magyar Hírlapnak Varga Mihály, aki szerint az egyenlegjavulás fő oka a magasabb gazdasági növekedés.

Amerika bizonyíték nélkül vádol

Pénzügyminisztérium, 2014. november 6. 9:33

A magyar energiaellátásban különleges szerepe van Oroszországnak – a nemzetgazdasági miniszter erre vezeti vissza az amerikai konfliktust, és szerinte ezért nem tolerálja Washington a nemzeti érdekből származó döntéseket. Varga Mihállyal a netadó ügyét is átbeszéltük a Heti Válasz utolsó számában.

A NAV veszélyes üzem

Pénzügyminisztérium, 2014. november 6. 9:01

A bevétel pótlásáról nincs döntés, de a hiány mértékét nem szabad növelni – mondja a nemzetgazdasági miniszter, akit a netadó ötletének elvetéséről kérdeztünk a Figyelőnek adott interjújában. Nincs reformláz az egészségügyben, az oktatásban lehet inkább nagyobb változásokra számítani – derül ki Varga Mihály szavaiból. A nyugdíjrendszerben 15 év múlva jelentkezhetnek a bajok, a jelenlegi ellátás színvonala nem lesz fenntartható, ha nem változnak a demográfiai folyamatok. Mostanában többször kell magyarázkodniuk a kormánytagoknak külföldön.

Jövőre 2,5 százalékos növekedéssel számol a kormány

Pénzügyminisztérium, 2014. október 30. 13:04

Óvatos optimizmussal lehet tervezni a következő év költségvetési kereteit és jövőre 2,5 százalékos növekedéssel kalkulál a kormány-nyilatkozta Varga Mihály a Portfolio által szervezett Öngondoskodás 2014 konferencián.

Nagy kapkodás lehet a másik oldalon

Pénzügyminisztérium, 2014. szeptember 28. 8:45

Októberben az asztalra teszi a kormány a rezsiholding kereteit – jelentette be Varga Mihály a Hír TV P8 című műsorában. A nemzetgazdasági miniszter tisztázta az „1700 milliárd forintos csomag” jeligével elterjedt „mese” valóságtartalmát is.

Nyolcszázmilliárd marad a családoknál

Pénzügyminisztérium, 2014. szeptember 13. 8:24

A gyereknevelés adóügyi támogatásában Romániát, Szlovákiát, Lengyelországot és Csehországot is megelőzi Magyarország. Térségünk államai közül hazánk támogatja adókedvezménnyel a legnagyobb mértékben a gyermeket nevelő, legálisan dolgozó szülőket – nyilatkozta Varga Mihály a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Idén meglehet a törvény a forintosításról

Pénzügyminisztérium, 2014. szeptember 8. 8:51

Még ebben az évben elkészülhet a devizahitelek forintosításáról szóló jogszabály, a végrehajtás pedig a jövő év elején várható - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter az M1 A Lényeg című műsorában.

A piaci szférában is bérfelzárkóztatási programra van szükség

Pénzügyminisztérium, 2014. szeptember 1. 12:39

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap a Kossuth Rádió G7 című műsorában elmondta: jövőre is 3 százalék alatt tervezik tartani a költségvetési hiányt, a két prioritás továbbra is a foglalkoztatás növelése és az államadósság csökkentése lesz; marad a 27 százalékos áfa, akár az infláció mértéke felett növekedhet a minimálbér és nem lesz változás a nyugdíjrendszerben.