Pénzügyminisztérium

Varga Mihály

pénzügyminiszter

Találatok száma:

Hírek

A magyar álláspont is megjelenik a Világbank migrációval kapcsolatos törekvéseiben

Pénzügyminisztérium, 2018. október 13. 8:58

A Világbank migrációval kapcsolatos elképzeléseiben ma már érvényre jut a magyar álláspont is, így elsősorban a migrációt kiváltó okokra, a problémák helyben történő megoldására koncentráló fejlesztéspolitikai irány jelenik meg – emelte ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzetközi Valutalap (IMF) és a Világbank-csoport éves közgyűlését követően.

Egyre több magyar cég jelenhet meg az ázsiai piacon

Pénzügyminisztérium, 2018. október 12. 11:05

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank-csoport elismeri a magyar gazdaságpolitika eredményeit, ezt tükrözi az is, hogy az IMF néhány napja ismét felfelé módosította a magyar növekedési előrejelzését – hangsúlyozta Varga Mihály, aki a magyar delegáció vezetőjeként képviseli hazánkat az IMF és a Világbank Indonéziában rendezett éves közgyűlésén.

Több mint 1000 milliárd forintból fejlődnek a megyei jogú városok

Pénzügyminisztérium, 2018. október 9. 11:16

A magyar gazdaság teljesítménye tette lehetővé, hogy a Modern városok program keretében elinduljon Magyarország eddigi legnagyobb városfejlesztési projektje, ami közel kétmillió ember életét könnyíti meg - mondta Varga Mihály a Megyei Jogú Városok Szövetségének képviselőivel és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter részvételével folytatott tárgyaláson.

Hamarosan a kormány elé kerül a nemzeti versenyképességi stratégia

Pénzügyminisztérium, 2018. október 8. 13:19

Hamarosan a kormány elé kerül a legfontosabb kitörési pontokat is tartalmazó nemzeti versenyképességi stratégia – emelte ki Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén.

A V4-ek közösen lépnek fel az uniós befizetéseket érintő kérdésekben

Pénzügyminisztérium, 2018. október 5. 14:49

A visegrádi országok a stabilitást és a gazdasági növekedést képviselik az Európai Unióban, ezért érdemben és egyenlő partnerként kell részt venniük az unió jövőjéről szóló párbeszédben – jelentette ki Varga Mihály a Tatra Summit konferencián. A pénzügyminiszter hozzátette: a V4-ek egyetértenek abban, hogy a 2021-2027-re vonatkozó uniós pénzügyi keretet úgy kell kialakítani, hogy az ne büntesse, hanem segítse a felzárkózó tagállamokat.

Tovább kell erősíteni az ország versenyképességét

Pénzügyminisztérium, 2018. október 4. 14:28

A jövőben erősíteni kell az ország versenyképességét, ennek érdekében a kormány azokat a beruházásokat támogatja, amelyek a magas hozzáadott értéket jelentő árukat, szolgáltatásokat állítják elő - mondta Varga Mihály "Versenyképesség és növekedés" című bevezető előadásában a Portfolio.hu által rendezett Budapest Economic Forum 2018 konferencián csütörtökön Budapesten.

Hetvenmilliárd forintnyi kedvezményes hitel segíti a magyarországi fejlesztéseket

Pénzügyminisztérium, 2018. október 4. 12:57

A Magyar Állam és az Európai Beruházási Bank több mint 70 milliárd forint összértékű hitelszerződést kötött, amelyet az uniós fejlesztésekhez szükséges hazai önrészhez használhat fel Magyarország – tájékoztatott Varga Mihály.

Tizenkétmillió forintra nőhet a legkisebb vállalkozások áfamentessége

Pénzügyminisztérium, 2018. október 3. 15:25

Az uniós tagállamok pénzügyminiszterei kedden döntöttek arról, hogy támogatják a magyar kormány azon kérését, amely a kisvállalkozásoknak jelentős adócsökkentést és egyszerűsítést biztosíthat - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán az MTI-nek nyilatkozva.

Az élelmiszeripar a magyar gazdaság egyik kulcságazata

Pénzügyminisztérium, 2018. október 3. 11:41

Magyarország versenyképességének javításáért az olyan élelmiszeripari vállalatok is sokat tesznek, amelyek képesek folyamatosan megújítani termelésüket, gyors ütemben tudnak alkalmazkodni a piachoz, és megbízható termékkel látják el a fogyasztókat – emelte ki Varga Mihály a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. új csomagolóüzemének átadásakor.

Közép-Kelet-Európa az unió egyik leggyorsabban növekvő régiója

Pénzügyminisztérium, 2018. október 2. 12:39

A közép-kelet-európai régió gazdasági növekedése jóval az uniós átlag felett alakul, a térség a következő években is az európai növekedés motorja lehet – hangsúlyozta Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek luxembourgi értekezletén.