Pénzügyminisztérium

Varga Mihály

pénzügyminiszter

Találatok száma:

Hírek

Újabb nagyvállalat csatlakozott a kormány beszállító-fejlesztési programjához

Pénzügyminisztérium, 2017. október 9. 12:18

A Siemens Zrt. is csatlakozott a Nemzeti Beszállítói Programhoz – jelentette be Varga Mihály az erről szóló szándéknyilatkozat aláírásakor. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: azt kell elérnünk, hogy gazdasági életünk minden szereplőjének lehetősége legyen arra, hogy elsajátíthassa és alkalmazhassa a jövő technológiáit.

Kiugróan jól teljesített augusztusban az ipar

Pénzügyminisztérium, 2017. október 6. 9:35

A kormány stratégiai célja, hogy az Európai Unión belül hazánkban legyen a legnagyobb az ipari termelés aránya a bruttó nemzeti össztermékén belül. A modern, versenyképes ipar ugyanis jól fizető és stabil munkahelyeket tud biztosítani a termelésben és a kutatás-fejlesztés területén egyaránt – jelentette ki Varga Mihály arra reagálva, hogy a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint 6,8 százalékkal erősödött augusztusban az ipari termelés.

Átadták a Bosch új tanműhelyét Miskolcon

Pénzügyminisztérium, 2017. október 5. 11:45

Hazánk gazdaságának versenyképessége azon áll, hogy hogyan tudunk alkalmazkodni a negyedik ipari forradalom generálta változásokhoz – jelentette ki Varga Mihály a Robert Bosch Power Tool Kft. és a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. új tanműhelyének átadó ünnepségén, Miskolcon.

Sikeres devizakötvény-csere – csaknem felére csökkent kamatterhek

Pénzügyminisztérium, 2017. október 5. 10:29

Újabb sikeres adósságkezelési eszközt vezetett be Magyarország - jelentette be Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy az ügylet keretében rövid hátralévő futamidejű és magas kamatozású dollárkötvényeket cseréltek 10 éves, rekord alacsony kamatozású eurókötvényre. A devizaarány ezzel nem változik, és jelentősen olcsóbbá vált az államadósság finanszírozása – tette hozzá a miniszter.

Magyarország dollárkötvényt cserélt eurókötvényre

Pénzügyminisztérium, 2017. október 4. 20:20

A magyar állam 1,2 milliárd dollár névértékű, dollárban jegyzett államkötvényt vásárolt vissza, ennek fedezetére pedig 1 milliárd euró névértékű eurókötvényt bocsátott ki - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán este az MTI-vel.

A kormány megbecsüléssel fordul az idősek felé

Pénzügyminisztérium, 2017. október 2. 11:03

2010-ben ígéretet tettünk arra, hogy minden körülmények között megőrizzük a nyugdíjak reálértékét, teljesítettük, amit vállaltunk: összesen 23 százalékkal emelkedett az időskorúakat megillető járadékok összege – emelte ki Varga Mihály a III. kerületi Derűs Alkony Gondozóházban tartott ünnepségen.

Huszonötezer négyzetméteres park épült a III. kerületben kormánytámogatással

Pénzügyminisztérium, 2017. szeptember 30. 13:34

Valódi összefogás eredménye a most átadott Mészkő Park, hiszen a kormány 380,5 millió forinttal támogatta a létrejöttét, önkormányzati telkekre épült, tervezésébe pedig a környék lakóit is bevonták – hangsúlyozta a III. kerületi szabadidőpark átadóján Varga Mihály.

Két év alatt több mint hét százalékkal csökkent az adóelkerülés

Pénzügyminisztérium, 2017. szeptember 29. 8:11

Az online korszak 2014-es bevezetése óta Magyarországon 7,2 százalékponttal csökkent az áfa-adórés. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint sikeresek és eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései, amelyeknek köszönhetően feleakkora az adóelkerülés Magyarországon, mint a régió országaiban - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.

Közel kétmilliárd forint jut az óbudai Szent Margit Kórház fejlesztéseire

Pénzügyminisztérium, 2017. szeptember 28. 11:12

A következő három évben több mint 70 milliárd forintot fordít a kormány a fővárosi egészségügyi ellátórendszer fejlesztésére az Egészséges Budapest Program keretében – hangsúlyozta Varga Mihály az óbudai Szent Margit Kórházban tartott sajtótájékoztatón.

Innovatív magyar cégek külpiacra lépését segíti a kormány

Pénzügyminisztérium, 2017. szeptember 27. 9:39

A magyar kormány kiemelt feladatának tartja, hogy segítse az innovatív magyar startup vállalkozások kilépését a nemzetközi térbe – mondta Varga Mihály a Startup Campus Singapore rendezvényen.