Pénzügyminisztérium

Varga Mihály

pénzügyminiszter

Találatok száma:

Hírek

Európai szintű tésztagyár-komplexum épül Gyermelyen

Pénzügyminisztérium, 2017. március 31. 12:20

A gazdaságpolitika jelenleg legfontosabb feladata megerősíteni a magyar vállalkozásokat, hogy emelkedhessen versenyképességünk és megvalósíthassuk társadalompolitikai céljainkat - jelentette ki Varga Mihály a Gyermelyi Zrt. kapacitásbővítő fejlesztésének bejelentésekor.

Magyarország erősödik: alacsony hiány, csökkenő államadósság

Pénzügyminisztérium, Államháztartásért Felelős Államtitkárság, 2017. március 31. 10:14

A kiszámítható és felelősségteljes költségvetési politikának köszönhetően 2016-ban az államháztartási hiány a nemzetgazdasági tárca várakozásainak megfelelően a GDP 1,7%-ára teljesült, míg az államadósság a GDP 74,1%-ára mérséklődött. Mindez összhangban van a kormányzati célkitűzésekkel, valamint igazolja a meghozott intézkedések sikerességét.

Átjárható lesz az ország elektromos autóval

Pénzügyminisztérium, 2017. március 30. 15:09

A kormány folytatja az elektromos autók elterjedését ösztönző programját, illetve az ehhez szükséges infrastruktúra fejlesztését is – hangsúlyozta Varga Mihály az Óbudai Egyetemen. A nemzetgazdasági miniszter, Budapest II. és III. kerületének országgyűlési képviselője az e-mobilitás erősítését az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai célnak nevezte.

Beindult a lakáspiac a kedvező gazdasági kilátásoknak köszönhetően

Pénzügyminisztérium, 2017. március 30. 11:10

2016 a fordulat éve volt a magyar lakáspiacon – jelentette ki Varga Mihály a Figyelő hetilap által szervezett ingatlanpiaci konferencián. A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a kormány családokat és a magyar gazdaságot előtérbe helyező politikájának köszönhetően az idei év kilátásai is kedvezőek.

Több program is segíti a vállalkozásokat az Ipar 4.0 alkalmazásában

Pénzügyminisztérium, 2017. március 24. 16:18

A kormány által ebben az évben elindított mintagyár program a kis- és közepes vállalkozások technológiai fejlesztését, az Ipar 4.0 kihívásaihoz igazodó digitális, infokommunikációs megoldások alkalmazását és elterjesztését is segíti – emelte ki Varga Mihály a Vállalkozásfejlesztési Tanács ülésén.

A kormány célja a versenyképesség növelése

Pénzügyminisztérium, 2017. március 23. 12:36

A magyar gazdaság új, a korábbinál sokkal kiegyensúlyozottabb és gyorsabb növekedési pályára állt, a fejlett országokhoz való felzárkózáshoz ugyanakkor a termelékenység és a versenyképesség növelésére van szükség - hangsúlyozta Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács első ülése után.

Magyarország nem enged a kedvezményes internetáfából

Pénzügyminisztérium, 2017. március 21. 11:01

Brüsszel a 21. században nem korlátozhatja az internet-hozzáférési szolgáltatást azzal, hogy nem engedi a kedvezményes áfakulcs alkalmazását - jelentette ki Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása után. A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a kormány célja, hogy minél többeknél legyen elérhető áron internet, ezért Magyarország minden elkövet, hogy ne csak hazánk, hanem bármely - a digitalizációt fontosnak tartó - tagállam alkalmazhassa a kedvezményes áfakulcsot.

Szó sem lehet a közterhek emeléséről

Pénzügyminisztérium, 2017. március 20. 10:47

Az ellenzéki pártokkal ellentétben a kormány semmilyen új adó kialakításán nem dolgozik, és nem is tervez ilyet - szögezte le a nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek adott interjúban, és egyúttal megdöbbentőnek tartja, hogy az MSZP vagyonadót vezetne be, ha 2018-ban hatalomra kerülne.

Kétszámjegyű bérnövekedés januárban

Pénzügyminisztérium, 2017. március 20. 9:45

Tíz százalékkal, 273.800 forintra emelkedtek a keresetek januárban, ami azt jelenti, hogy a családok is érezhetik a tavaly novemberi hatéves bérmegállapodás hatását - jelentette ki Varga Mihály budapesti sajtótájékoztatón.

Tanuszodával bővül Mezőkövesd

Pénzügyminisztérium, 2017. március 17. 13:30

Borsod-Abaúj-Zemplén megye is kivette a részét az ország fejlődéséből, 2015-ben már ez volt a régió legjobb gazdasági teljesítményt nyújtó megyéje – jelentette ki Varga Mihály a mezőkövesdi Városi Tanuszoda átadásán. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: a létesítmény amellett, hogy egyszerre ad lehetőséget a sportolásra és a kikapcsolódásra, új munkahelyeket is teremt.