Magyarországon az 1993 óta ünnepelt Nemzetközi Vámnap miatt a pénzügyőrök ügyeleti rendszerben teljesítenek szolgálatot.
Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke ma bejelentette, hogy az EKB 2015 márciusában beindítja eszközvásárlási programját, melynek keretében havi 60 milliárd euró értékben euróalapú értékpapír-vásárlásba kezdenek. A Nemzetgazdasági Minisztérium üdvözli a tervet.
A kormány a piaci szereplők javaslataira figyelemmel 2015. március 1-ig meghosszabbította az online árukövető rendszer próbaüzemét.
A Nemzetgazdasági Minisztérium vizsgálja a fogyasztói árak várható alakulását, különös tekintettel az alacsony olaj- és üzemanyagárakra. Az üzemanyag – mint meghatározó költségelem – árának csökkenése ugyanis több termék és szolgáltatás árában is csökkenést kellene, hogy eredményezzen.
A kormány devizaadósságokat csökkentő törekvései közel 1000 milliárd forint árfolyamveszteségtől, azaz tartozásnövekedéstől védték meg a lakosságot, az önkormányzatokat és az államháztartást.
Több mint 700 ezer lakáshitelesen segíthet a lakáscafetéria. A cégek 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, vagy lakásvásárlását. A támogatás akár cafetéria elemként is választható.
A magyar gazdaság erős fundamentumai stabil forintárfolyam mellett szólnak és nem indokolják az euróval szemben az utóbbi időkben bekövetkezett gyengülését - mondta Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár a Reuters hírügynökségnek a bécsi Euromoney konferencián.
Több közép-európai ország kormánya kért tájékoztatást a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a devizahitelek kivezetésének magyar megoldásairól.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 2015. február 1-jei hatállyal Barcza Györgyöt nevezte ki az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgatójának.
Tavaly az év egészében -0,2 százalék volt az infláció, miután decemberben is csökkent az árszínvonal. Az alacsony infláció legfőbb nyertesei a családok mellett leginkább a nyugdíjasok, hiszen a bérekkel együtt a nyugdíjak vásárlóértéke is nő.