Gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért Felelős Államtitkárság
Videók
A Magyar Fürdőszövetség 33 tagja vesz részt a Magyar fürdőkultúra napján, amelyet már öt éve október második szombatján - az idén október 11-én - tartanak - közölték a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a fürdőszövetség közös sajtótájékoztatóján pénteken.
Szembetűnő, hogy mind az Európai Unióba, mind az Amerikába irányuló magyar export mértéke továbbra is dinamikusn növekszik, ráadásul szinte minden termékcsoportban egyenletes növekedést sikerült produkálni - értékelte a KSH legfrissebb külkereskedelmi adatait a kormany.hu-nak Nikoletti Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium nemzetközi gazdasági kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.
A magyar turizmus a kedvezőtlen időjárási körülmények mellett is képes jól teljesíteni; az első hét hónapban a vendégszám 7,3 százalékkal, a tavalyi rekordot is meghaladó mértékben nőtt - jelentette ki Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
A júniusi, több mint 11 százalékos növekedést követően tovább bővült Magyarország ipari teljesítménye, idén júliusban már 12,3 százalékkal erősödött az ágazat. Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára a KSH legfrissebb adatait kommentálva kiemelte, hogy az ipar júliusi bővülése 3 éves csúcsot jelent, utoljára 2011-ben mértek ennél nagyobb erősödést.
Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten átadta az egymilliomodik SZÉP-kártyát András Klára, az Egis Gyógyszergyár osztályvezetőjének.
Júniusban ismét látványosan, 7,6%-kal nőtt a vendégforgalom hazánkban, amiben ezúttal a külföldi vendégéjszakák erőteljes bővülése is komoly szerepet játszott. A belföldi vendégszám a nyár első hónapjában is megőrizte kétszámjegyű növekedési ütemét. A vendégéjszakákét lényegesen meghaladó mértékű, 11%-os növekedést mutatnak a szállásdíj-bevételek. A hullámzóbb tavaszi hónapok után a nyár első hónapjában valamennyi mutató pozitív előjelű. Nemzetgazdasági Minisztérium véleménye szerint szép kilátásokat vetít előre az év egészére, hogy az első hat hónap teljesítménye a tavalyi rekordév felett alakult.
Gyorsult az ipari termelés növekedése, az idén júniusban a termelés volumene 11,3 százalékkal volt magasabb Magyarországon, mint az előző év azonos időszakában, a munkanaphatástól megtisztított és a kiigazítatlan adatok szerint egyaránt - közölte a KSH szerdán az előzetes adatok alapján.