Pénzügyminisztérium

Varga Mihály

pénzügyminiszter

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

2021-re a legtöbb bevallást az adóhivatal készítheti

Pénzügyminisztérium, 2017. december 7. 12:29

Néhány éven belül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nemcsak az szja-bevallást tölti ki a magánszemélyek helyett, hanem a vállalkozások majd minden bevallási-tervezetét elkészítheti – jelentette ki Varga Mihály a Versenyképességi Tanács hatodik ülését követően. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: több mint 700 milliárd forint spórolható meg az elektronikus kormányzati szolgáltatások teljes körű elterjesztésével.

Kiszámítható költségvetési folyamatok, stabil államháztartás

Pénzügyminisztérium, Államháztartásért Felelős Államtitkárság, 2017. december 7. 11:12

A költségvetés az uniós támogatások megelőlegezése mellett továbbra is előmozdítja a kormány gazdaságpolitikai céljainak megvalósítását. Mindezek nyomán az államháztartás központi alrendszerének 2017. november végi halmozott hiánya 1639,0 milliárd forintot tett ki. Az elmúlt időszak folyamatainak tükrében az uniós módszertan szerinti 2,4%-os hiánycél biztonsággal teljesíthető.

Kifeszítettek a magyar termelőkapacitások

Pénzügyminisztérium, Gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért Felelős Államtitkárság, 2017. december 7. 10:55

Kifeszítettek a magyar termelőkapacitások, ez a rendelésállományok növekedéséből adódik, ami kapacitásbővítő igényt támaszt a magyar vállalkozásokkal szemben - mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Ma több mint 70 ezer cég kap levelet a NAV-tól

Pénzügyminisztérium, Parlamenti Államtitkár, 2017. december 7. 9:05

Ma kapja meg a személyes tájékoztatást az a több mint 70 ezer vállalkozás, amely a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább 10 százaléknyi közterhet spórolna jövőre. A próbaszámításokat minden cégnek érdemes elvégezni. Ebben segít a Nemzetgazdasági Minisztérium kiva-kalkulátora.

Az ipar fejlődésének kulcsa a digitalizáció

Pénzügyminisztérium, Gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért Felelős Államtitkárság, 2017. december 6. 18:45

Az ipar folyamatos fejlődésének kulcsa a szektor digitális átalakulásában van, ami az Ipar 4.0 Iparfejlesztési Stratégiával összhangban valósulhat meg eredményesen – mondta Lepsényi István a Digitális Jólét Fórum tizennyolcadik ülésén.

Belátható időn belül 75 százalékos lehet a 20-64 év közöttiek foglalkoztatása Magyarországon

Pénzügyminisztérium, Munkaerőpiacért és Képzésért Felelős Államtitkárság, 2017. december 6. 13:12

Belátható időn belül 75 százalékos lehet a 20-64 év közöttiek foglalkoztatása Magyarországon, amivel eléri az EU által 2020-ra kitűzött célt a korosztály foglalkoztatási arányát tekintve - mondta Cseresnyés Péter sajtótájékoztatón.

Sikeres évet zárhat a magyar ipar

Pénzügyminisztérium, Gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért Felelős Államtitkárság, 2017. december 6. 11:12

Sikeres évet zárhat a magyar ipar, az októberben mért növekedés várhatóan 2017 utolsó hónapjaiban sem mérséklődik, a termelés 2018 első negyedévében is jelentős emelkedést érhet el - mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán az ipari termelés októberi adataira reagálva.

A bankrendszer a gazdaság meghatározó szereplője

Pénzügyminisztérium, 2017. december 6. 10:31

Az idei év mindenki számára megadta azt a lehetőséget, hogy egy kicsit előre lépjen – ezt Varga Mihály jelentette ki az UniCredit Bank üzleti fórumán. A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a magyar gazdaság 2017-ben tovább erősödött, és minden esély megvan arra, hogy ez a tendencia folytatódjon.

Drasztikusan csökkent a fémlopások száma Magyarországon

Pénzügyminisztérium, Gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért Felelős Államtitkárság, 2017. december 6. 8:40

A kormány által 2013-ban bevezetett fémkereskedelmi szabályozásnak köszönhetően ma Magyarországon minimálisra csökkent a fém- és kábellopások, az illegális fémkereskedelem, valamint a rongálások száma. Míg 2012-ben országos szinten több mint 2000 káresetet jelentettek be, addig 2016-ban ez a szám 100 alá csökkent.

A magyar gazdaságban a járműgyártás jelentősége nőni fog

Pénzügyminisztérium, Gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért Felelős Államtitkárság, 2017. december 5. 11:44

A magyar gazdaságban a járműgyártás jelentősége megmarad, sőt nőni fog - hangsúlyozta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára kedden a HG Media csoport Fókuszban rendezvénysorozatának autóiparral foglalkozó konferenciáján, Budapesten.