Pénzügyminisztérium

Varga Mihály

pénzügyminiszter

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Több fiatal gazdára van szüksége a mezőgazdaságnak

Pénzügyminisztérium, 2017. február 17. 10:37

A mezőgazdasági szektorban is kiemelt figyelmet kell fordítani a fiatal, megfelelő szakmai felkészültséggel és vállalkozó kedvvel rendelkező termelőkre – hangsúlyozta Varga Mihály a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének budapesti konferenciáján.

Javuló versenyképesség Magyarországon

Pénzügyminisztérium, 2017. február 16. 14:37

Az elmúlt években Magyarország minden főbb gazdasági mutató tekintetében jelentősen javult, ezzel lehetővé vált, hogy lefektessük a következő évek új gazdaságpolitikájának alapjait – hangsúlyozta Varga Mihály az Európai Kereskedelmi Kamarák Szövetségének budapesti elnökségi ülésén.

Eredményesen zárult az ifjúsági garancia rendszer első két éve

Pénzügyminisztérium, Munkaerőpiacért és Képzésért Felelős Államtitkárság, 2017. február 16. 12:10

Az ifjúsági garancia rendszer eredményei már az első két évet követően látványosak, így a nem dolgozó, nem tanuló 25 év alatti fiatalok aránya a 2014-es 13,6 százalékról már 2015-re 11,6 százalékra csökkent, a 2016 harmadik negyedévi adatok pedig szintén régóta nem látott kedvező munkanélküliségi és foglalkoztatási értéket mutatnak - mondta Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár.

Ma még nem reális a taxik elektromos autóra cserélésének kötelezővé tétele – az NGM nem javasolt semmiféle tiltást

Pénzügyminisztérium, 2017. február 15. 15:55

A Nemzetgazdasági Minisztérium semmilyen konkrét tiltás bevezetését nem javasolta a Fővárosi Önkormányzatnak azzal kapcsolatban, hogy Budapesten taxiszolgáltatást egy bizonyos türelmi idő elteltével csak zéró emissziós gépkocsival lehessen végezni. A tárca véleménye szerint a teljes taxiállomány rövidtávú lecserélése elektromos autókra jelenleg nem reális lehetőség.

Élelmiszeripari és kapacitást bővítő fejlesztéshez hitellel kombinált támogatásra lehet pályázni szerdától

Pénzügyminisztérium, Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság, 2017. február 15. 14:55

Mától nyújthatják be a támogatási kérelmeket az „Élelmiszeripari komplex beruházások támogatása kombinált hiteltermékkel” és a „Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében” című felhívásokra a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében - tájékoztatott Rákossy Balázs a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

A kkv-knak érdemes a kisvállalati adókat választaniuk

Pénzügyminisztérium, Parlamenti Államtitkár, 2017. február 15. 12:42

Megéri a kis- és középvállalkozásoknak a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) vagy a kisvállalati adót (kiva) választaniuk - hívta fel a figyelmet Izer Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.

GINOP három pályázatán 4,2 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós forrást nyert el 207 fejlesztés

Pénzügyminisztérium, Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság, 2017. február 15. 10:43

Mintegy 4,2 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós forrást nyert el 207 fejlesztés a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) három pályázati felhívásán - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára szerdán az MTI-t.

Megduplázódott a munkavédelmi képviselők száma

Pénzügyminisztérium, Munkaerőpiacért és Képzésért Felelős Államtitkárság, 2017. február 15. 8:38

A törvényi változást követő fél éven belül megduplázódott azon munkáltatók száma, ahol munkavédelmi képviselőt választottak. Míg tavaly a munkavédelmi hatóság által ellenőrzött munkáltatók mintegy 10 százalékánál működött munkavédelmi képviselő, a 2017 januári adatok szerint már 22,5 százalékuknál választottak képviselőt, így a munkavállalók érdekérvényesítő szerepének erősödésével a munkakörülmények hosszabb távú javulása is várható.

A NAV dolgozói megkapták első, emelt összegű fizetésüket

Pénzügyminisztérium, Parlamenti Államtitkár, 2017. február 15. 8:09

Az életpályamodell újabb, 5 százalékos fizetésemelést biztosít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozóinak, amit már meg is kaptak - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az MTI-nek.

547 milliárd forint fejlesztési forrás érkezik a megyékhez

Pénzügyminisztérium, Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság, 2017. február 14. 11:01

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a megyéknek szánt 547 milliárd forint értékű fejlesztési forrásról döntenek hamarosan - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.