Pénzügyminisztérium

Varga Mihály

pénzügyminiszter

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Töretlenül emelkednek a reálbérek Magyarországon

Pénzügyminisztérium, Munkaerőpiacért és Képzésért Felelős Államtitkárság, 2016. november 22. 11:31

Továbbra is nagymértékben, 7,6 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek a nemzetgazdaságban 2016 első kilenc hónapjában. Ezzel 45 hónapja töretlenül növekednek a reálbérek Magyarországon. A versenyszférában – a legalább 5 embert alkalmazó vállalkozásoknál – ismét kimagasló mértékű, 64 ezres létszámbővülés ment végbe 2015 szeptemberéhez képest.

Megszületett a minimálbér-megállapodás

Pénzügyminisztérium, 2016. november 22. 10:37

Mérföldkőhöz érkeztünk, a szociális partnerekkel sikerült megállapodnunk a minimálbér és garantált bérminimum összegéről – jelentette be Varga Mihály a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát követő sajtótájékoztatón.

Újabb egymilliárd forint óvodai konyhafejlesztésre

Pénzügyminisztérium, Államháztartásért Felelős Államtitkárság, 2016. november 21. 16:58

A nemzetgazdasági miniszter újabb egymilliárd forint támogatás odaítéléséről döntött a gyermekétkeztetés technikai feltételeinek javítására kiírt pályázaton, ennek köszönhetően további 42 óvoda konyhája újulhat meg. Ezzel együtt az idén 4,27 milliárd forint költségvetési forrást nyerhettek el pályázaton a feladatot ellátó önkormányzatok - tájékoztatta Berczik Ábel, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kincstárért felelős helyettes államtitkára hétfőn az MTI-t.

Az elmúlt tizenöt év legkedvezőbb pozíciójában van az államháztartás

Pénzügyminisztérium, Államháztartásért Felelős Államtitkárság, 2016. november 21. 13:19

Az első tíz hónap adatai az államháztartás elmúlt tizenöt évének legkedvezőbb pozícióját mutatják - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Részletes tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2016. október végi helyzetéről

Pénzügyminisztérium, Államháztartásért Felelős Államtitkárság, 2016. november 21. 11:00

Az államháztartás központi alrendszerének mérlege, kimutatása és általános helyzetének összefoglalása. Közlemény.

Jelentős lehetőség a magyar vállalatok számára a szerbiai privatizáció

Pénzügyminisztérium, 2016. november 20. 20:03

Jelentős lehetőséget tartogathat a magyar vállalatok számára a szerbiai privatizációs folyamat, amelynek keretében több száz állami vállalatot hirdetett meg Szerbia - jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a dél-szerbiai Nisben, miután megbeszélést folytatott Goran Knezevic szerb gazdasági miniszterrel és Nenad Mijailovic pénzügyi államtitkárral.

Jövőre debütál az adóhivatal új, az EU-ban is példaértékű szolgáltatása: a támogató eljárás

Pénzügyminisztérium, 2016. november 20. 9:29

Ha kedden a Parlament megszavazza a bürokráciacsökkentés adócsomagját, akkor jövőre új, az uniós tagállamok körében is példaértékű szolgáltatással segíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a vállalkozásokat és a magánszemélyeket. Ez az ún. támogató eljárás, melynek célja nem a szankcionálás, hanem a hibázó adózók szakmai támogatása.

Sikeres kétnapos digitális konferencia Budapesten

Pénzügyminisztérium, Gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért Felelős Államtitkárság, 2016. november 19. 16:12

A kormány gazdaság- és innovációs politikájának megújítását teszi szükségessé a digitális technológiák egyre fontosabb szerepe az iparban – fogalmazott Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár a Nemzetgazdasági Minisztérium által szervezett Regional Digital Summit második, záró napján.

A Fitch megerősítette Magyarország befektetési minősítését

Pénzügyminisztérium, 2016. november 18. 22:17

Magyarország erősödik: a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a magyar állampapírokat továbbra is befektetésre ajánlja, stabil kilátással. A Fitch májusban sorolta a befektetési kategóriába a magyar államkötvényeket.

Az ország versenyképességét növelné a kormány a bérek emelésével, a járulékcsökkentéssel

Pénzügyminisztérium, 2016. november 18. 21:15

A kormány az ország versenyképességét kívánja növelni a járulékok csökkentésével és a tervezett béremelésekkel - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán péntek este.