A kormány elkötelezett amellett, hogy a magyar kincstári rendszer működése megfeleljen a modern kor kihívásainak, valamint a Magyar Államkincstár hatékonyan őrködjön a közpénzek felhasználása fölött – jelentette ki Berczik Ábel, a Nemzetgazdasági Minisztérium kincstárért felelős helyettes államtitkára a magyar és a francia államkincstárak közös szakmai konferenciáján.
Az európai átlaghoz képest kétszer nagyobb mértékben, 5,8 százalékkal nőtt éves alapon a kiskereskedelmi forgalom ez év augusztusában, így már harmincnyolc hónapja tart az ágazat bővülése.
Magyarország 1956-os szovjet megszállása után Kanada csaknem 40 ezer honfitársunknak nyújtott menedéket, népességszámához viszonyítva egyetlen másik ország sem adott otthont ilyen nagy létszámú magyar üldözöttnek – hangsúlyozta Varga Mihály a torontói Magyar Házban.
A gazdasági élet megbecsült szereplőinek és az államigazgatásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereknek nyújtott át elismeréseket Varga Mihály a forradalom kitörésének 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, ahol Magyar Gazdaságért Díjat kilencen, Lónyay Díjat huszonegyen, Miniszteri Elismerő Oklevelet pedig ötvenheten vehettek át.
Az államháztartás idei első kilenchavi adatainak tükrében az idei 1,7 százalékos módosított hiánycél biztonsággal teljesíthető - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
A Bosch Csoport elismeri gazdaságpolitikánk eredményeit, hiszen hosszú távra tervezi magyarországi jövőjét – hangsúlyozta Varga Mihály a cég leköszönő és most kinevezett új vezetőjével folytatott megbeszélése során. Mint mondta: az infrastrukturális beruházásokon túl a nagyvállalat komoly részt vállal a hazai digitális kutatás-fejlesztésben és a duális képzésben is.
Elindult a kkv-ügyvezetők képzése, az érdeklődés kiemelkedő: a meghirdetett 10 ezer helyre több mint 12 ezren jelentkeztek - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
A legnagyobb megtakarítást biztosító adózási forma kiválasztásában segít a cégeknek a Nemzetgazdasági Minisztérium. Mától a kiva-kalkulátor mellett elérhető egy összefoglaló a változásokról, amelyet minden cégnek érdemes áttanulmányozni, hiszen a kisvállalati adó (kiva) választásával az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégeknek több mint 80 százaléka jobban jár.
A kormány tervei szerint 2-3 évre elhúzott járulékcsökkentés valósulhat meg, összekapcsolódva egy olyan rendszerrel, amely a bérnövekedéshez ad többlettámogatást a járulékcsökkentésen keresztül - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán csütörtökön este.
1956 őszének forradalma a legsötétebb kommunista diktatúrában hozta vissza és tette máig eltörölhetetlenné a reményt, hogy Magyarország lehet békés, demokratikus és önálló állam – fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Budapest II. és III. kerületének országgyűlési képviselője az Óbuda Múzeum hatvan évvel ezelőtti eseményeket bemutató helytörténeti kiállításán.