Pénzügyminisztérium

Varga Mihály

pénzügyminiszter

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Új lendületet ad a kormány az építőiparnak

Pénzügyminisztérium, Gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért Felelős Államtitkárság, 2016. május 13. 13:28

Új lendületet kíván adni a kormány a magyar építőiparnak, ezt jelzik a már meghozott intézkedések, illetve az Irinyi tervben megfogalmazott ágazati stratégia - hangsúlyozta Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkár pénteken sajtótájékoztatón.

Átmenetileg alacsonyabb növekedés, bővülő foglalkoztatással

Pénzügyminisztérium, Pénzügyekért Felelős Államtitkárság , 2016. május 13. 10:07

2016 első negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye 0,9 százalékkal növekedett éves összevetésben a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján. A bruttó hazai össztermék év eleji visszafogottabb teljesítménye elsősorban az uniós források ciklikusságának, valamint a járműipar lassulásának tudható be. 2016 egészében a GDP növekedése érdemben újra gyorsulhat, amit a gazdasági fundamentumok és kormányzati intézkedések egyaránt támogatnak. A lakásépítési engedélyek számának megugrása is előrevetíti a kedvező trendet.

Család- és vállalkozásbarát a kormány adócsomagja

Pénzügyminisztérium, Parlamenti Államtitkár, 2016. május 13. 8:53

A kormány adócsomagja adócsökkentést hoz, mérsékli az adminisztratív terheket, támogatja a vállalkozásokat és fehéríti a gazdaságot - mondta Tállai András a parlamentben, a javaslat általános vitáját megnyitó expozéjában.

Magyarország is elutasítja a kiküldetés szabályainak hátrányos módosítását

Pénzügyminisztérium, Munkaerőpiacért és Képzésért Felelős Államtitkárság, 2016. május 13. 8:44

Tizenegy tagállam, köztük Magyarország parlamentje is ún. „sárga lapot” mutatott fel az Európai Bizottságnak a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv-javaslata miatt. A kiküldetési irányelv, amely az Unió jogrendjének közel 20 éve része, alapvető fontosságú az Unió belső piacának zavartalan működése és az Unió egyik alapelve, a szolgáltatásnyújtás szabadságának biztosítása céljából.

Az Országgyűlés napirendjén a család- és vállalkozásbarát adócsomag

Pénzügyminisztérium, Parlamenti Államtitkár, 2016. május 13. 5:55

A parlamenti képviselők ma két olyan javaslatot vitatnak meg, amely meghatározza, hogyan adózunk majd 2017-ben. Reggel 8-kor megkezdődik a Parlamentben a vállalkozásbarát adócsomag és az új jövedéki adótörvény általános vitája.

167 milliárddal több forrás jut jövőre az egészségügynek

Pénzügyminisztérium, Államháztartásért Felelős Államtitkárság, 2016. május 12. 16:07

A jövő évi költségvetés tervezete 167 milliárd forint többletforrást tartalmaz az egészségügyben, ebből a béremelés fedezetére 80,6 milliárd forintot szán a kormány - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára egy csütörtöki budapesti konferencián.

Össztársadalmi feladat a képzett munkaerő biztosítása

Pénzügyminisztérium, Munkaerőpiacért és Képzésért Felelős Államtitkárság, 2016. május 12. 13:08

Össztársadalmi feladat, hogy legyenek a munkaerőpiacon megfelelő képzettséggel rendelkező szakemberek az ország, a gazdaság versenyképességének növelése érdekében - hangsúlyozta Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár az Objektív Kutató Intézet konferenciáján a Budapesti Corvinus Egyetemen.

A Londoni Értéktőzsdén forog a magyar jüankötvény

Pénzügyminisztérium, 2016. május 12. 10:14

A Londoni Értéktőzsde és a Bank of China szakértőinek segítségével a brit főváros piacára is bevezettük az áprilisban, kínai devizában kibocsátott magyar államkötvényt – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, miután megnyitotta a London Stock Exchange csütörtöki kereskedési napját.

Budapesten lesz az EBRD következő nagy konferenciája

Pénzügyminisztérium, 2016. május 11. 20:42

Az EBRD kormányzótanácsa – magyar támogatással – újabb négy évre elnökké választotta Sir Suma Chakrabartit, a szervezet jelenlegi vezetőjét.

Nincs ok az új szakképzési rendszer indulásának halasztására

Pénzügyminisztérium, Munkaerőpiacért és Képzésért Felelős Államtitkárság, 2016. május 11. 17:03

Megalapozatlan és minden szakmai alapot nélkülöz a Pedagógusok Szakszervezetének kérése, hogy a kormány egy évvel halassza el az új iskolatípusok bevezetését a szakképzésben.