Pénzügyminisztérium

Varga Mihály

pénzügyminiszter

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Az ősz közepén is jól teljesített a turizmus

Pénzügyminisztérium, Gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért Felelős Államtitkárság, 2014. december 8. 9:02

Idén októberben is bővülés jellemezte a magyarországi vendégforgalmat, az összes vendégszám 7,5 százalékos emelkedése mellett az eltöltött éjszakák száma megközelítette a 2 milliót. Az egyre erősödő forgalommal a bevételek is nőttek: a szállásdíj bevételek kimagaslóan, 18 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, ez több mint 17,5 milliárd forintot jelent.

Egyeztettek a nemzetgazdasági tárca vezetői a LIGA-val

Pénzügyminisztérium, 2014. december 5. 20:31

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetői egyeztettek a LIGA Szakszervezetek képviselőivel november 20-án, erről az NGM és a LIGA is közleményben adott tájékoztatást a megbeszélések után - szögezte le az NGM pénteken az MTI tájékoztatására.

A hazai kkv-k kétmillió embernek biztosítanak munkahelyet

Pénzügyminisztérium, 2014. december 5. 19:37

A hazai kis- és középvállalkozások fontos szerepet töltenek be a magyar gazdaságban, mintegy 2 millió embernek biztosítanak munkahelyet, a munkavállalók 73 százalékát foglalkoztatják - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Vállalkozók Napján.

A Széchenyi Bank megszűnése nem okoz zavart a pénzügyi rendszerben

Pénzügyminisztérium, 2014. december 5. 17:48

A Magyar Nemzeti Bank a mai napon visszavonta a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. tevékenységi engedélyét. A betéteseket az Országos Betétbiztosítási Alap 30 millió forint értékhatárig kártalanítja. A Bank a hitelintézeti szektor összesen 0,14 százalékát teszi ki, így megszűnése nem okoz zavart a magyar pénzügyi rendszerben.

Állami támogatással 200 fiatal válhat vállalkozóvá a közép-magyarországi régióban

Pénzügyminisztérium, Munkaerőpiacért és Képzésért Felelős Államtitkárság, 2014. december 5. 12:50

Kétszázan kapnak 3-6 millió forint közötti összegű vissza nem térítendő támogatást a közép-magyarországi régióban a fiatalok vállalkozóvá válását segítő program keretében - a támogató döntésekről szóló értesítéseket pénteken vehették át a nyertesek Budapesten.

Nyomkövetéssel a trükközők ellen

, 2014. december 5. 12:31

A nemzetgazdasági miniszter kezdeményezésére megalakult az Elektronikus Közúti Áruforgalmi Ellenőrző Rendszer (EKÁER) munkabizottság, hogy az Európában is példaértékű és egyedülálló rendszer januári bevezetése zökkenőmentes legyen. A feketegazdaság elleni küzdelemben közmegegyezés van, a csalások felszámolása közös ügyünk – mondta Varga Mihály az alakuló ülésen.

Az állam megvásárolja a Budapest Bankot

Pénzügyminisztérium, 2014. december 4. 16:00

Kovács Zoltán kormányszóvivő és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy december 4-én a magyar kormány és a GE aláírta azt az előszerződést, amely alapján a Budapest Bank állami tulajdonba kerül. Az adásvételi eljárás 2015 június végére zárulhat le.

Szellemi teljesítmények elismerése – kiírták a 23. Innovációs Nagydíj Pályázatot

Pénzügyminisztérium, 2014. december 3. 15:06

2014 legjelentősebb innovációs teljesítményeit ismeri el az idei Innovációs Nagydíj Pályázat, melynek kiírói a nagydíj mellett további hét kategóriában osztanak díjakat az arra érdemes vállalkozásoknak. Díjazásra méltó innováció lehet kutatás-fejlesztési eredmény, szabadalom, know-how, vagy technológia-transzfer.

Három százalék felett bővült a magyar gazdaság

, 2014. december 3. 9:21

Az idei év harmadik negyedévében – az előzetesen közölttel azonos mértékben – 3,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság teljesítménye éves alapon. Az előző negyedévhez képest 0,5 százalékos volt a bővülés. Az eredményhez minden szektor hozzátett, továbbra is Európa éllovasa vagyunk.

Rekordszintű többlet a külkereskedelemben

Pénzügyminisztérium, Gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért Felelős Államtitkárság, 2014. december 3. 9:18

Tovább folytatódott hazánk külkereskedelmi forgalmának bővülése szeptemberben: a kivitel 9 százalékkal, a behozatal 10 százalékkal emelkedett. A növekedés soha nem látott mértékű, 939 millió eurós külkereskedelmi többletet eredményezett, amely 85 millió euróval több, mint egy évvel korábban.