Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Magyarország képviseletében Berlinben aláírta a nemzetközi adóügyi információcseréről szóló megállapodást, amely mérföldkőnek számít az adóelkerülés elleni küzdelemben. A dokumentumot közel 50 ország és joghatóság minisztere, magas szintű képviselője írta alá az OECD Átláthatóságról és Adóügyi Információcseréről szóló Globális Fórum rendezvényén.
Négy helyet lépett előre Magyarország a Világbank szerdán megjelent Doing Business versenyképességi rangsorában a tavalyi évhez képest, így 189 vizsgált ország közül az 54. lett.
Varga Mihály nemzetgazdasági- és Pintér Sándor belügyminiszter a Trade Controll január 1-jei bevezetésének részleteiről egyeztetett ma reggel. A megbeszélésen részt vettek a BM háttérintézményeinek és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai is. Az új rendszer a gazdaság kifehérítését és a korrupció elleni harcot szolgálja majd, segítségével nyomon követhetővé válik az áruk tényleges útja.
Több mint egy éve tart a kiskereskedelmi forgalom erősödése: idén augusztusban 2,5 százalékkal, az év első nyolc hónapjában már több mint 5 százalékkal bővült az ágazat az egy évvel korábban mértekhez képest.
Továbbra is dinamikusan növekszik a foglalkoztatás hazánkban a KSH legfrissebb gyorstájékoztatója szerint. Már 4 millió 182 ezren dolgoztak a 2014. július-szeptemberi időszakban, ami 192 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt. A munkanélküliség újabb mélypontra, 2,4 százalékponttal 7,4 százalékra esett a III. negyedévben.
A kormány célja 2015-ben is az, hogy a gyermeket nevelő családok, a munkavállalók és a vállalkozások terheit változatlanul alacsonyan tartsa - mondta Tállai András, az NGM parlamenti államtitkára kedden az Országgyűlésben, a jövő évi adótörvény-javaslat általános vitáját megnyitó expozéjában.
A baloldallal ellentétben a kormány változatlanul kitart amellett, hogy jövőre is minden gazdasági szereplőnek teherbíró képességével arányosan ki kell vennie a részét a közteherviselésből – jelentette be Tállai András keddi sajtótájékoztatóján, ahol a távközlési adó részleteiről tájékoztatott.
A kormány támogathatónak tartja azt a fideszes felvetést, hogy 700 forintban maximalizálják az adatforgalomra kiterjesztett távközlési adó felső korlátját - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
A kormány 2015 január 1-jével Európa szerte is példaértékű ellenőrzési rendszert vezet be. Felállítja az úgynevezett Trade Controllt (elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert), amelynek célja az áruk valós útjának nyomon követése, és az, hogy Magyarországon ne lehessen forgalomba hozni olyan árut, amely előzetesen nem volt bejelentve az adóhatósághoz. Az új rendszer minden eddiginél hatékonyabb ellenőrzést tesz lehetővé a hatóságok részére.
A bizonylatolási fegyelem erősítését és a gazdaság fehérítését szolgálja a Nemzetgazdasági Minisztérium számlarendelete. November 15-től kiszűrhetővé válnak a gyanús szoftverek. A tisztességes vállalkozások a bejelentésnek köszönhetően kisebb valószínűséggel számíthatnak ellenőrzésre.