Pénzügyminisztérium

Varga Mihály

pénzügyminiszter

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Jelentős reálbér emelkedés júniusban

Pénzügyminisztérium, Munkaerőpiacért és Képzésért Felelős Államtitkárság, 2014. augusztus 22. 9:02

Négy százalékkal nőttek a reálkeresetek júniusban egy év alatt a KSH ma reggel megjelent gyorstájékoztatója szerint. Mindez a fogyasztás növekedésén keresztül élénkíti a gazdaságot. A versenyszférában a legalább 5 embert alkalmazó vállalkozásoknál 55 ezerrel többen dolgoztak júniusban, mint egy évvel azelőtt. Ekkora növekedés utoljára 2010 végén volt tapasztalható hazánkban.

Ősszel dől el, hogy az autóhiteleket forintosítják-e

Pénzügyminisztérium, 2014. augusztus 22. 8:37

Varga Mihály szerint az ősszel dől el, hogy az autós devizahitelekre kiterjed-e majd a forintosítás.

Előkészítő munkacsoport jött létre a szakképző intézmények átvételére

Pénzügyminisztérium, 2014. augusztus 21. 18:29

A szakképzésben résztvevő tanulók létszámának növelésében, valamint az ehhez elengedhetetlenül szükséges egyszintű szakképzés-irányítás megteremtésében állapodtak meg abban a munkacsoportban, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és az NGM szakképzési háttérintézménye hozott létre. A munkacsoport feladata, hogy a szakképzéssel foglalkozó iskolák átvételét - a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól - levezényelje.

Az államháztartás első héthavi hiánya 851,4 milliárd forint

Pénzügyminisztérium, 2014. augusztus 21. 16:00

Az államháztartás központi alrendszerének 2014. első héthavi hiánya - az előzetesen közölttel megegyezően - 851,4 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM ) csütörtökön.

Tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2014. július havi helyzetéről

Pénzügyminisztérium, Államháztartásért Felelős Államtitkárság, 2014. augusztus 21. 14:45

Az államháztartás központi alrendszerének mérlege, kimutatása és általános helyzetének összefoglalása. Közlemény.

Folyamatosan figyelni kell az orosz embargóra

Pénzügyminisztérium, 2014. augusztus 21. 10:40

Az orosz embargós intézkedéseket folyamatosan figyelni kell annak érdekében, hogy a magyar gazdaságot érintő veszteségeket ki lehessen védeni - mondta a nemzetgazdasági miniszter csütörtök reggel a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Szükség lenne a magyar-orosz gazdasági vegyesbizottság összehívására

Pénzügyminisztérium, 2014. augusztus 21. 8:53

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Hír TV Magyarország élőben című műsorában kedden este megerősítette, hogy az uniós pénzügyminiszterek tanácsának következő ülésén fel kell vetni az embargó hatását kompenzáló direkt uniós támogatások bővítését.

Jelentősen emelkedett a gyed

Pénzügyminisztérium, 2014. augusztus 20. 11:06

A havi átlagos gyermekgondozási díj (gyed) 6,2 százalékkal nőtt 2012-2013-ban, ez a kisgyermeket nevelő családok számára 2009 óta mintegy 20 ezer forinttal, a maximális juttatásra jogosultak esetében pedig csaknem 40 ezer forinttal magasabb juttatást jelent 2010-hez képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.

Varga Mihály kitüntetéseket adott át nemzeti ünnepünkön

Pénzügyminisztérium, 2014. augusztus 19. 14:49

Szent István napja, államalapításunk ünnepe, rólunk, magyarokról szól. Egy nemzetet azonban nemcsak múltja, annak dicsősége, hanem még inkább a kivívott sikerek, és a közösen elérni kívánt jövő tartja össze – fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter az ünnepségen.

Tizennégy millió forintból bővítette call centerét Egerben a Magyar Államkincstár

Pénzügyminisztérium, Államháztartásért Felelős Államtitkárság, 2014. augusztus 19. 8:23

A call center bővítése erősíti a szolgáltató államot, illeszkedik abba a folyamatba, melynek során 66 kormányablak, illetve számos állampapírt forgalmazó pont nyílt meg országszerte az utóbbi években - mondta a megnyitón Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára, hozzátéve: az egri bővítéssel találkozott a kormányzati és országgyűlési szándék a lakosság igényeivel.