Pénzügyminisztérium

Varga Mihály

pénzügyminiszter

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Beruházások nélkül nincs növekedés

Pénzügyminisztérium, 2018. november 16. 12:35

Beruházás nélkül nincs növekedés, ezért a kormány célja, hogy az elkövetkezendő években tartósan 20 százalék feletti beruházási ráta legyen Magyarországon – jelentette ki Varga Mihály a Groupama Biztosító nemzetközi konferenciáján.

Elkészültek az első tervek a nyugdíjpiacra történő állami belépéshez

Pénzügyminisztérium, 2018. november 16. 9:59

Már elkészültek az első tervek az állam nyugdíjpiacra történő belépéséhez - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter csütörtökön az Echo TV Napi aktuális című műsorában.

Wekerle Sándor születésének 170. évfordulójára emlékeztek

Pénzügyminisztérium, 2018. november 15. 15:21

Amikor felidézzük Wekerle Sándor életművét, küzdelmeit és eredményeit, ezt a tisztelet kifejezése mellett nemzetünkért és önmagunkért is tesszük – hangsúlyozta Varga Mihály a dualizmus korának egyik legjelentősebb politikusára emlékezve.

A kormány kiemelt figyelmet fordít az innovációra és a versenyképességre

Pénzügyminisztérium, Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság, 2018. november 15. 14:32

A kormány kiemelt figyelmet fordít a technológiai fejlődésre, az innovációra és a versenyképesség növelésére - hangsúlyozta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára csütörtökön egy szakmai rendezvényen.

Hárommilliárdos beruházással épült csomagolóanyag-üzem Hatvanban

Pénzügyminisztérium, 2018. november 15. 11:11

A hazai csomagolóanyag-forgalom értéke eléri a magyar GDP 1,6 százalékát, és jelentős szerepe van az exportunkban is – jelentette ki Varga Mihály a Nordfilm Packaging Kft. új gyártóüzemének átadó ünnepségén.

A NAV elképesztő méretű adatvagyont kezel

Pénzügyminisztérium, Nemzeti Adó- és Vámhivatalt Vezető Államtitkárság, 2018. november 14. 13:35

Adatvagyon, adatfelhasználás és kockázatkezelés a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál" címmel tartotta meg előadását Sors László az adóhivatalt vezető államtitkár a Magyar Pénzügyi - Gazdasági Ellenőrök Egyesülete (MPGE) éves konferenciáján.

További 15,9 milliárd forint uniós támogatás jut a társadalmi vállalkozások fejlesztésére

Pénzügyminisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság, 2018. november 14. 13:30

További 15,9 milliárd forint uniós támogatást biztosítanak a 2014-2020 közötti ciklusban a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) a társadalmi vállalkozások fejlesztésére - mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkozáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára, egy nemzetközi konferencián.

Tovább erősödött a magyar gazdaság

Pénzügyminisztérium, 2018. november 14. 9:57

Eredményes a kormány adócsökkentésre és béremelésre épülő gazdaságpolitikája, az idei harmadik negyedévben 5 százalékkal, az uniós átlag kétszeresét is meghaladó mértékben bővült a magyar gazdaság teljesítménye – jelentette ki Varga Mihály.

Negyvenmilliárd forint vállalkozóvá válás támogatására

Pénzügyminisztérium, Európai Uniós Források Felhasználásáért Felelős Államtitkárság, 2018. november 14. 9:01

Negyvenmilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása" és az "Álláskeresők vállalkozóvá válásának támogatása" című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében - tájékoztatta Rákossy Balázs, európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár az MTI-t.

Közel kétmilliárd forint kormányzati támogatás a kkv-k munkahelyteremtésére

Pénzügyminisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság, 2018. november 13. 13:01

Közel két milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el 141 vállalkozás a „Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása” program keretében – jelentette be Bodó Sándor.