Pénzügyminisztérium

Varga Mihály

pénzügyminiszter

Videók

Erőteljes és stabil a magyar ipar fejlődése

Erőteljes és stabil a magyar ipar fejlődése2016. január 13.

Erőteljesen, már 27 hónapja stabilan fejlődik a magyar ipar, a termelés 9,5 százalékkal nőtt tavaly novemberben - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára. Lepsényi István hozzátette: a kormány stratégiai célja, hogy a jelenlegi 23 százalékról 30 százalékra emelkedjen az ipari termelés részaránya a magyar GDP-ben 2020-ra.
A várakozásoknál is kedvezőbben alakulnak az államháztartási folyamatok

A várakozásoknál is kedvezőbben alakulnak az államháztartási folyamatok2016. január 6.

Fordulópontként értékelte a tavalyi évet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2015. évi államháztartási eredményekről szóló sajtótájékoztatóján. Mint fogalmazott: jelentős mértékben csökkent hazánk gazdaságának sebezhetősége. Az emelkedő béreknek, valamint a foglalkozatás és a fogyasztás jelentős élénkülésének köszönhetően kiegyensúlyozott növekedési pályára állt a magyar gazdaság. A tárcavezető szerint a kedvező folyamatok eredményeként az államháztartás hiánya 2 százalék körül lesz, míg az államadósság szintje várhatóan 76 százalék alá csökken.
Újabb foglalkoztatást segítő programok indulnak 2016 első felében

Újabb foglalkoztatást segítő programok indulnak 2016 első felében2016. január 5.

A kormány újabb foglalkoztatást segítő programokat indít az év első felében, elsőként a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába című segítő program kezdődik el – mondta Cseresnyés Péter sajtótájékoztatón kedden, Budapesten.
Új kezdet, új adóhivatal

Új kezdet, új adóhivatal2016. január 4.

Az adóhivatalnak partnerként kell támogatnia a vállalatokat, a vállalkozásokat és magánszemélyeket abban, hogy minél könnyebben, egyszerűbben és gyorsabban tehessenek eleget adókötelezettségüknek – hangsúlyozta Varga Mihály a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőinek kinevezésekor.
Eredményes a kormány adópolitikája

Eredményes a kormány adópolitikája 2015. december 30.

A kormány adópolitikája elérte a kitűzött célt, a családok anyagi helyzetének javítását, valamint azt, hogy könnyebben juthassanak lakáshoz - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Egyezség született a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról

Egyezség született a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról2015. december 22.

Bruttó 111 000 forintos jövő évi minimálbérről és bruttó 129 000 forintos garantált bérminimumról írt alá egyezséget három munkaadói szervezettel és két szakszervezeti szövetséggel Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára kedden Budapesten.
A vállalkozásbarát kormányzati politika segíti a magyar cégeket

A vállalkozásbarát kormányzati politika segíti a magyar cégeket2015. december 18.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter átadta a Díj a sikeres vállalkozásokért novemberi elismeréseit Budapesten, a hónap beruházója a Magyar Cukor Zrt., a hónap kis- és középvállalkozása a Robinia Group Zrt., míg november startup vállalkozása az IVM Zrt. lett.
A lakásépítések növekedésével számol a kormány

A lakásépítések növekedésével számol a kormány2015. december 14.

A kormány azzal számol, hogy az új építésű lakóingatlanok áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentésével nő majd a lakásépítések száma - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután a kabinet a parlament elé terjesztette áfacsökkentési javaslatát.
Hajléktalanok elhelyezkedését segítő beruházás Ferencvárosban

Hajléktalanok elhelyezkedését segítő beruházás Ferencvárosban 2015. december 10.

Példaértékű kezdeményezésnek lehetünk szemtanúi Ferencvárosban, hiszen a leghátrányosabb helyzetű embereket sikerült a közfoglalkoztatáson keresztül visszaterelni a munka világába - mondta Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár a FESZOFE Nonprofit Kft. rendezvényén Budapesten.
Modernizálja az adóhatóságot a kormány

Modernizálja az adóhatóságot a kormány2015. december 1.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) irányításának és szervezetének átalakításától a szaktárca az irányítás és a jogértelmezés egyértelművé válását, a kettősségek felszámolását várja, amit a szakmai munkában lehet hasznosítani; XXI. századi modern, ügyfélbarát, szolgáltató jellegű adóhatóságot szeretnének - mondta Tállai András államtitkár a parlamenti döntést követően tartott sajtótájékoztatóján.
Újabb 4 milliárd forint a fiatal vállalkozóknak

Újabb 4 milliárd forint a fiatal vállalkozóknak2015. november 20.

Fiatalok vállalkozóvá válását elősegítő program indul 4 milliárd forint uniós forrásból - jelentette be Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, a fiatalok foglalkoztatásának növelése, a munkaerőpiacra történő első belépésük megkönnyítése a kormány egyik legfontosabb foglalkoztatáspolitikai célkitűzése.
Az elfogadott adócsomag könnyítéseket, egyszerűsítéseket hoz

Az elfogadott adócsomag könnyítéseket, egyszerűsítéseket hoz2015. november 17.

A kedden elfogadott adócsomag könnyítéseket, egyszerűsítéseket jelent az adózó magánszemélyek és vállalkozások számára egyaránt - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára, az adóhatóság átalakításáért felelő kormánybiztos a parlamenti döntést követően tartott sajtótájékoztatóján.
A gazdaságpolitikai lépések több esélyhez juttatták a hazai vállalkozásokat

A gazdaságpolitikai lépések több esélyhez juttatták a hazai vállalkozásokat2015. november 12.

Az elmúlt évek gazdaságpolitikájával, a szabályozórendszer változtatásával a kormány a Magyarországon működő vállalkozások versenyképességét segítette – hangsúlyozta Varga Mihály a Világgazdaság című napilap konferenciáján.
1500 milliárd forint hitel kis- és középvállalkozásoknak

1500 milliárd forint hitel kis- és középvállalkozásoknak2015. november 9.

Az elmúlt évtized gazdasági válsága is rámutatott arra, hogy folyamatosan szükség van a hitelezéssel kapcsolatos intézmények és szabályozás újragondolására és fejlesztésére – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter abból az alkalomból, hogy a Széchenyi Kártya Program kihelyezett hitelállománya elérte az 1500 milliárd forintot.
Öt év alatt 555 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma

Öt év alatt 555 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma2015. október 28.

A 2010-es kormányváltás óta 555 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, a növekedés döntően a versenyszférában következett be, ahol 332 ezerrel dolgoznak többen, mint öt éve - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán, Budapesten.
Több mint 1500 milliárd a magyarországi települések fejlesztésére

Több mint 1500 milliárd a magyarországi települések fejlesztésére2015. október 26.

A kormány a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon, illetve a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programon keresztül több mint 1500 milliárd forinttal támogatja a magyarországi települések fejlesztéseit.