Átfogó programot indít a családok és az iskolai tanulók magyarországi vízi szabadidősportjához kapcsolódva a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos, valamint a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.

Révész Máriusz kormánybiztos a sajtótájékoztatón azt mondta: 14 milliárd forint áll majd rendelkezésre arra, hogy a gyalogosan túrázók, a kerékpárosok, a kajakosok és kenusok, a lovasok és a vitorlázók számára országos szinten javítsák a szabadidős tevékenységek feltételeit. Hozzátette, ilyenre korábban még nem volt példa Magyarországon.

"A vízitúra-megállóhelyek fejlesztése a turizmusnak és a szolgáltatási pontok üzemeltetőinek is jó, mi pedig azon dolgozunk, hogy az iskolás gyerekek jövő nyáron már mehessenek túrákra és igénybe vehessék az ezeken a pontokon kínált szolgáltatásokat" - jelentette ki Révész Máriusz.

Kép letöltéseFotó: Pongrátz Anita/NFM

Az MKKSZ székházában tartott szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a program fő elemei között szerepel a vízitúra-megállóhelyek és a kiszolgáló infrastruktúra fejlesztése, a vízi szabadidősportoláshoz szükséges eszközbeszerzés, az iskolai csoportok táboroztatásának segítése, tematikus vízi vándortáborok megvalósítása, valamint a vízi szabadidősport és a víziturizmus országos marketingjének és kommunikációjának megtervezése és lebonyolítása.

A program célja, hogy növelje azoknak a számát, akik szabadidejüket aktívan, sportolással töltik, különös tekintettel a fiatalokra és a gyermekes családokra. A programban szerepel az elmúlt évben, a Bejárható Magyarország kerettantervben elfogadott vízi orientációjú tananyag elméleti és gyakorlati oktatása pályázaton nyertes tanárok és diákok számára.

Kép letöltéseFotó: Pongrátz Anita/NFM

Baráth Etele MKKSZ-elnök azt mondta, a szövetség Európai Uniós pályázatokon 2,2 milliárd forintot nyert el a víziturizmus fejlesztésére.

Schmidt Gábor, az MKKSZ főtitkára hozzátette, hogy ebből az összegből a Felső-Tisza, az Alsó-Tisza és a Kőrösök, a Balaton, valamint a Közép-magyarországi régió és Budapest területére tervezett fejlesztések valósulnak meg.

"Első körben valamivel több mint 150 ponton valósulnak meg azok az újítások, amelyeknek köszönhetően a kikapcsolódók szolgáltatásokat és kényelmet kapnak" - mondta a főtitkár, aki szerint az első ilyen pontok jövő nyár végére, vagy 2017 őszére biztosan elkészülnek, de lehetséges, hogy néhány már jövő tavasszal is igénybe vehető lesz.

Kép letöltéseFotó: Pongrátz Anita/NFM

Schmidt Gábor arról is beszélt, hogy a fejlesztéseken kívül új helyeket is létre hoznak a vízpartok mellett, amelyeken hajókat lehet majd bérelni és a vízitúrázók megkapják a szükséges oktatást is. Jelezte, tervezik, hogy kialakítanak egy integrált rendszert a kerékpárosokkal, gyaloglókkal és lovasokkal együtt, ehhez weboldalt és mobiltelefonos applikációt is társítanak.

(MTI)