A magyarországi gáztározók feltöltöttsége 48 százalékos, ezzel és a beszerzési források bővülésével biztosított a téli energiaszolgáltatás - mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságában.

Ismertette, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) 2014-2015-ben is biztosította az ország energiaellátását, tavaly a 6,5 milliárd köbméter kapacitású gáztározók feltöltöttsége 60 százalékos volt.

Kép letöltéseFotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Éves meghallgatásán a miniszter kiemelte azt is, hogy az NFM a 2007-2013-as uniós fejlesztési ciklusban a hatáskörébe tartozó uniós forrásokat 100 százalékban felhasználta, forrásvesztéssel nem számol.

Az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülésén a nemzeti fejlesztési miniszter úgy vélte, hogy Magyarország 2020-ra 20 százalékkal, 2030-ra 40 százalékkal csökkenti a károsanyag-kibocsátást.

A tárcavezető szólt arról is, hogy az Otthon melege programban 2014 óta 15 milliárd forintot fordítottak pályázatok révén a lakossági energiatakarékos eszközök cseréjére, ezzel 85 ezer háztartásban javult az energiahatékonyság.

Seszták Miklós elmondta, hogy Magyarország a megújuló energia felhasználására 2020-ra vállalt 14,6 százalékos hányadot minden bizonnyal teljesíteni tudja akár már 2018-2019-re is, hiszen 2013-ban ez az arány a 7,8 százalékos vállalással szemben 9,8 százalék volt, 2014-ben 11,1 százalékot tett ki, és a 2014-2020-as időszakban 750 milliárd forint uniós forrás költhető erre a célra.

A nemzeti fejlesztési miniszter kitért az ipari parkok fejlesztésére, amelynek elősegítésére 10 milliárd forint jegyzett tőkével állami társaságot hoznak létre.

Seszták Miklós kiemelte, hogy 2016 január elsejétől megújul a hulladékgazdálkodás, holding alapú nonprofit rendszert vezetnek be, amelyhez önkéntes alapon lehet csatlakozni.

A miniszter mindkét bizottság előtt kitért arra, Magyarország tagja lett az Európai Űrügynökségnek, ami lehetővé teszi, hogy a befizetett összeg 100 százalékát magyar cégek használják fel a programokban.

Seszták Miklós kiemelte a fogyasztóvédelem erősítését, utalt arra, hogy legutóbb az árubemutatók feltételeit szigorították, példaként említette, hogy árubemutatón nem lehet hitelszerződést kötni, illetve az érintett cégeknek kötelező ügyfélszolgálatot működtetni.

A közlekedés területéről a miniszter hangsúlyozta a vasútfejlesztést, amelyre 2014-2020 között 1000 milliárd forintot szánnak uniós forrásból.

Kép letöltéseFotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A vagyongazdálkodásban megteremtették az elektronikus aukció lehetőségét - ismertette Seszták Miklós.

A szaktárca vezetője kitért arra, hogy az eszközkezelő 2015 októberéig 30 ezer ingatlan-felajánlást fogadott be, és 100 ezer személy lakhatását biztosítja.

A fejlesztési miniszter felhívta a figyelmet a 2014-2020-as időszakban az Európai Uniótól közvetlenül megszerezhető támogatási források fontosságára, a sikeres forrásszerzés érdekében létrehozták a Magyar Fejlesztési Központot, amelynek honlapján például 24 órán belül magyar nyelven elérhetővé teszik az angolul megjelentetett tendereket.

(MTI)