Magyarország elég gáztartalékkal rendelkezik, a tárolókban 3,7 milliárd köbméter földgáz van, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyit - mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter éves meghallgatásán az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában kedden.

Hozzátette, ez a mennyiség az egész éves lakossági gázellátás mértékét is meghaladja. Az útfejlesztésekről szólva elmondta, az idén 568 kilométer út felújítását tervezték, ennek 90 százaléka már elkészült. 2020-ig 400 milliárd forintot költ az állam a közútkezelő üzemeltetői és karbantartói feladatai finanszírozására, az idén 60, jövőre már 73 milliárdot - mondta.

Kitért arra, hogy a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. augusztus 31-ig több mint 37 ezer ingatlan felajánlást fogadott be, és több mint 25 ezer család esetében történt pénzügyi rendezés, így 152 ezer ember lakhatását rendezték. Az eszközkezelő 99 milliárd forintért vásárolt ingatlant, ez 223 milliárd forint jelzáloghitel megfizetése alól mentesítette a családokat - számolt be a miniszter. Kérdésre válaszolva elmondta, a bérfejlesztés, a minimálbér és a garantált bérminimum emelése a szakképzett munkaerő itthon tartását szolgálja, valamint azt, hogy mindenki a képzettségének megfelelő munkát végezhessen.

Úgy vélte, a vállalkozások közül az 1-5 munkavállalót foglalkoztató mikrovállalkozások a leginkább veszélyeztetettek. Szerinte nekik a kata a legjobb megoldás, amely egy "meseszerű állapot", havi egymillió forintot lehet keresni 50 ezer forint költséggel. E lehetőség kihasználásával lehet életképessé tenni a magyar kis- és középvállalkozásokat, kiegészítve azt fejlesztési támogatásokkal.

Kiemelte, az idén decemberben 120 milliárd forintos keretösszegben nyílik meg kamatmentes hitelfelvételi lehetőség energetikai korszerűsítésre, amelyhez akár 50 ezer háztartás is hozzájuthat. Szakértői elemzések szerint a 90 százalékos visszatérítendő forrásnak nagyobb vonzereje van, mint egy 20-30 százalékos vissza nem térítendőnek - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonalon a szerződés aláírása után másfél-két évvel megindul a forgalom, azt szeretnék elérni, hogy magyarországi tranzitútvonalon jusson el Európába a "töménytelen mennyiségű konténeráru" Kínából. A beruházás piaci alapon működő, a kínai, a szerb és a magyar fél érdekeit egyaránt szem előtt tartó beruházás - tette hozzá. Megjegyezte, Magyarország támogatja, hogy a vasútvonal tovább menjen Belgrádnál, hozzátéve, történelmi lehetőség lenne, ha a magyar állam a koperi kikötőben "bármilyen szinten tulajdonos tudna lenni".

A költségvetési bizottság ugyancsak meghallgatta kedden a minisztert, aki ott közölte: a jövő évi úszó világbajnokság költségvetése nem lesz jelentősen több a vállaltnál.

Kiemelte: a világbajnokságra számos olyan fejlesztést is megvalósítanak, amelyet amúgy is el kellett volna végezni. A rendezvény költségvetésénél szerinte leginkább a működési költségekre kell figyelni - jegyezte meg.

Kérdésre válaszolva elmondta, a rezsicsökkentés önmagáért beszél, 821 milliárd forintot takarítottak meg a fogyasztók a rezsicsökkentésnek köszönhetően, csak idén 179 milliárd forintot. A kormány számára elsőrendű fontosságú a rezsicsökkentés megvédése, az esetleges további csökkentés, valamint fontos kérdés lesz az ipari rezsicsökkentés is - mondta.

Kitért arra, hogy a Szerencsejáték Zrt. és az MVM Csoport is rekord árbevételt ért el tavaly. A Zrt. az egy évvel korábbinál 7 százalékkal több, 374 milliárd forint árbevételt ért el, és több mint 90 milliárd forinttal járult hozzá a költségvetéshez. Az MVM árbevétele 1266 milliárd forint volt, ami 71,7 milliárd forinttal haladja meg az egy évvel korábbit - számolt be Seszták Miklós.

(MTI)